Isten megszólítja az egész világot, beleértve még a távoli szigeteket is (1–7). Isten kijelenti, hogy Ő az Úr, a történelem Ura, az események Ura és minden nemzeté is (4). Aki felemelkedhet egy időre – mint most, Círus, perzsa király –, az is az Úr ereje és kegyelme által tehet győztes lépéseket (2). Kár, hogy ezt nem látják a győztesek, miszerint diadalukat szolgálatra kapták. A népek félelmükben összekapaszkodnak (5); – ez jó lenne, ha nem ideigvaló érdekszövetségek, hanem a közös Isten-hit gyümölcsei lennének ezek a találkozások.

Isten megváltja népét. Isten – aki minden esemény fölött ugyanaz (4) –, „hatékonyan” megsegíti, mert megváltja övéit. Joggal félünk és csüggedünk! (8–16). Az élet, a halál, a szenvedés, az emberi konfliktusok soksága mind-mind félelmetes, rettenetes; – miközben az ember, minden tekintetben egy „férgecske” (14). Isten megmagyarázhatatlan kegyelme, hogy kiválasztott minket; feltámadott, győzelmes jobbjával megsegített minket, azaz megváltotta életünket. Ez a tény enyhíti a félelmeket, és ujjongóvá tehet. Persze ez az ujjongás akkor is hiteles, ha nem kicsattanó. Láttam már olyan testi szenvedést, amelynek során az illető alázattal beismerte, hogy sokat prédikált már a szenvedésről, sok szép és kegyes dolgot mondott arról, de valójában fogalma sem volt, hogy miről beszél. Ennek beismerése is ujjongás, noha külsőleg nem az: mert az ember férgecske voltát beismerve, magát megalázva, már csakis az Urat várja.

Isten teremtett és újjáteremt. Megváltó szeretete viszi ezt véghez. A pusztaság bővízű ligetté lesz (17–20). Ézsaiás ismét és ismét visszatérő látomása. A több száz évvel később, Ézsaiás néven szóló próféta tekintélyét is az Isten Lelke adja, és ugyanaz az üzenet, amit az „Első Ézsaiásra” bízott az Úr. A szolga más, az üzenet ugyanaz. Ma is így van ez. Nagy a pusztaság, de nagyobb a reménységünk (Róma 5,5).

*

(24) „…semmit sem ér, amit tesztek, utálatos dolog, ha valaki titeket választ.” (Ézsaiás 41,21–29)

A prófétai igehirdetés természete, hogy folyamatosan ütközik másokkal, az Úr Igéje, igazsága, ügye érdekében.

Ézsaiás ütközik népe és a korabeli népek hamis hitével, bálványimádásával. Ézsaiás hangsúlyozza, hogy egyedül az Úr az Isten, minden ember által istenített bálvány ellenében, akik valójában semmik, semmit nem érnek, némák és tehetetlenek (21–24; 28–29).

Ézsaiás ütközik népe és a világ erkölcseivel. Valóban: utálatos dolgokat művel az ember, ha „bálványok” hatalmába és irányítása alá kerül. Márpedig éppen ezért van tele az életünk sok utálatossággal, és ezért vagyunk olyan utálatosak egymással is (24). Sajnos, Isten népe is terhelt sok utálatossággal.

Ézsaiás ütközik népe és a népek váradalmaival.  Emberektől, e-világi hatalmaktól várunk megoldást. Pedig ezek csak az Isten eszközei, egy ideig, mint ahogy akkoriban az volt Asszíria, Babilon, vagy a Perzsa Círus. Életünk során végül egyértelműen kiderül, hogy semmit nem érnek azok a dolgok, amikre itt gyakran feltesszük az egész életünket (24; 29). Az igazi örömhírt, megoldást, megváltást Jézus Krisztus ajándékozhatja nekünk (27). Minden más váradalom eleve kudarcra van ítélve: legfeljebb egy ideig „feldob”, aztán elfelejt elkapni.

– A próféta folyamatosan ütközik, konfrontálódik. Ez ebben a világban kikerülhetetlen. Ugyanakkor „ez az állandó ütközet” egy idő után fárasztó és kontraproduktív is lehet. Mi más korban élünk, mint élt a próféta. Mi Jézus Krisztus után vagyunk. Ezért ma már gyakran nagyobb áldás csupán hirdetni, és Isten Lelke által – bármilyen töredékesen is, de – megélni az Úr igazságát; mindenféle direkt ütközés nélkül. Hiszen mindenhol csak „ütközetek” zajlanak. Mi pedig a már lezajlott, nagy és győztes ütközet bizonyossággal teli szószólói vagyunk! Már nincs min vitatkozni.

Lukács 1,39–56

Szerző: refdunantul  2020.01.29. 04:00