JAJ NEKÜNK?!

– 1. Jaj azoknak az „előkelőknek”, akik minden helyet, vagyont, időt magukhoz ragadnak; a másik helyét, jussát, idejét is (8–10). Jaj, azoknak, akik felelősség nélkül élnek, csak élvezetekre törekednek, esznek-isznak, vigadoznak (11–17). Jaj, azoknak, akik gonoszul cselekszenek. Minden gonoszság Isten gyalázása. Minden gonoszság forrása az, amikor önmagunkat mindenek felett bölcsnek tartjuk, így az Istennek kedves jót és igazat, valamint az általa tiltott rosszat önkényesen összekeverjük (18–22).

– 2. Jaj nekünk! Hiszen a magunk erejéből csak előkelő önzésre, élvezetekre, az isteni rend önhitten bölcs összekeverésére futja. Ez a bölcsesség nem mentes a tudatunk mesterséges kikapcsolásától sem. A maga köreiben mindenki tökéletesen űzi ezeket. Áldott az Úr, ha vannak ellenpéldák… Jaj nekünk! A bűn és az önzés áradatként visz mindent: „romba dönti a házat”. Ebben ott van Isten ítélete: akkor messziről jött egy nép és tarlóvá emésztett mindent (24–30).

– 3. Jaj nekünk?! Mi a megoldás? Isten ítélete kegyelmes, mert népét megtérésre hívja! Addig: – Csak mi, csak én!  (8) – Fontos az Úrtól kapott kincsek képviselete, de ez nem egyenlő önmagunk gátlástalan képviseletével. Hol a határ? Milyen az Istennek kedves „identitás-képviselet”? Világméretekben kellene végre átgondolni: hány embert bír el a lakott föld, hogy megőrizhessük azt? Persze mindenekelőtt megtérés kell, mert csak a megtért értelem és szív képes az Úr világosságában helyesen „újratervezni”; nem úgy, mint a navigátor, mert az makacsul ugyanabban az irányban, ugyanarra az útra akar vezetni. Megtérés kell!

Jelenések 1,9–20

321. dicséret