Megvásároltam Schubert összes művének díszdobozos kiadását, valamint Bach kantátáit. Mindkét zeneszerző meghatározó az életemben. Régóta készültem erre, spóroltam rá, és valóságos örömmel töltött el, amikor a tulajdonomba kerültek ezek a kincsek. Amikor csak tehetem, hallgatom a gyönyörűséges, teljes zenei anyagot. Ebben a világban igenis fontos, nélkülözhetetlen, hogy legyen tulajdonunk, birtokunk, ami csak a miénk, amivel mi rendelkezünk, amiért imádkoztunk, amiért szeretettel fáradtunk és kitartóan küzdöttünk: saját család, otthon, idő, dolgok, tárgyak, emlékek, emlékezetes kacatok…

Ez akkor is így van, ha ebben a világban minden mulandó, és lepereg az időnk, kirepülnek a gyerekeink, az egykori tárgyak, „értékek” tényleg idejétmúlt kacattá lesznek, és szinte ellenünk fordulhatnak. Most nem is beszélek a rosszabb verzióról, miszerint széteshet a család, „kiéghet” a ház, elrabolható a kincs…

A tulajdon fontosságát maga az Isten hangsúlyozta előttünk, mégpedig úgy, hogy velünk kapcsolatban hangsúlyozta ezt. Isten népe, az Ő szőlője, az Ő tulajdonai vagyunk, életünkben és halálunkban (Heidelbergi Káté 1. kérdés-felelet). Bizony, ha felgazosodik az életünk szőlője és nem terem gyümölcsöt, csak vadhajtást hoz; akkor is a Seregek Urának szőlőskertje vagyunk, aki mindent megtett és meg is fog tenni értünk. Isten örömét leli bennünk, mint mi a saját „birtokunkban”. Egy alapvető különbség mégis van ebben a párhuzamban. Ám éppen ez az evangélium: a mi tulajdonlásunk mulandó, az Úré örök (Róma 8,38–39). Ő tartósan nem engedi, hogy terméketlenek maradjunk. Az Úr nem hagyja, hogy kiégett, kifosztott házzá, vagy elértéktelenedett kacattá torzuljon, majd kimúljon az életünk. Életünk „lemezére” Ő írta a fő témát, ezért nem történhet meg, hogy az „adatot” egyszerre csak nem olvassa le a „meghajtó”. Isten világa, az Isten országa nem egy mulandó, „virtuális” világ.

Megváltozhatatlan tény: a Seregek Urának szőlője vagyunk!

Jelenések 1,1–8

320. dicséret