A BÉKE ÉS EGYSÉG LÁTOMÁSA EZ.

– 1. Olyan ígéret hangzik itt el, ami az ember valós vágya, mintegy „emlékezete” az édenkerti állapotnak. Minden korszak kísérletet tett arra, hogy megvalósítsa ezt az egységet és békét a maga módján: erővel, hatalommal, a saját „látását” és igazát mindenkire egységesítve… Így „teremt” az ember erőszakkal békét és egyetértést, „szeretetet”. Az idősödő generáció tanúja volt már egy ilyen kísérletnek, és most újra tanúi vagyunk, más köntösben, valami hasonlónak. Mindegyik csúfos kudarc.

– 2. Külső szemlélőként tekintve erre a próféciára, akár mondhatnánk azt, hogy hát itt is ugyanarról van szó, mint eddig mindig: majd egy „hegy”, egy nép kiemelkedik a többi közül, aztán mindenki odajárul, ahhoz az egyhez, annak vallása szerint, és akkor lesz egység és békesség, mert a sok nép mind belátja, hogy annak az egy népnek volt igaza.

– 3. Mi azonban nem külső szemlélőként, hanem hitben és Lélekben olvashatjuk ezeket a sorokat. Ekkor azonban megnyílik ennek az Igének áldott gazdagsága és valóságos igazsága. Ez az ígéret ugyanis azt hangsúlyozza, hogy itt senkinek nincs igaza, senki sem emelkedhet ki csak úgy a többi közül, legfeljebb egy ideig erőszakkal ezt kivitelezheti, sokak megnyomorításával. Senki nem vindikálhatna magának jogot ilyenre. Egyedül az Úr az, akinek igaza van. Ha az egyetlen élő Isten, a teremtő, fenntartó és megváltó Isten lesz Úrrá az emberi élet felett, akkor kezd valósággá lenni az Isten országa. Nincs ennél szilárdabb valóság (2). Ez az egyetlen, ami örökké megáll…

2Timóteus 3,1–9

312. dicséret