Mindenki örül, szüret van, ujjongás, vigalom: élvezik az életet, esznek, isznak, mulatnak, „buliznak”.

Aztán jön valaki: dörgedelmes beszédben hűtlenségről, paráznaságról, büntetésről szól. Istent emlegeti, mint aki hamarosan lesújt ítéletével, és vége lesz a „bulinak”, a szabadságnak, a jólétnek; helyette fogság következik, éhség, szűkösség (1–6).

Persze: kinevetik a mulatozók ezt a komor valakit; leintik, őrültnek tartják; és mivel csak nem hagyja abba a dörgedelmeket, próbálják végleg eltávolítani a maguk köreiből, hogy ne zavarja a vigadozást (7–8).

Pedig igaza van a prófétának. Ma is eszünk, iszunk, paráználkodunk, mindenki, mindenütt. Nincs ezen mit szépíteni. A jólétben gátlástalanul tesszük ezt; a szegénységben pedig határtalan, irigy gyűlölettel akarnánk tenni ugyanezt azok helyett, akik megtehetik. Egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. A lelkület ugyanaz. Úgy önmagában egy kalap alá vehetünk mindenkit: gazdagot és szegényt; világot és egyházat; vallástalant és vallásost.

Igaza van a prófétának, de mégis fárasztó, mert már kilenc fejezet óta szinte ugyanaz a dallam. Egy idő után kikapcsolom! Illetve nem jól olvasom, nem jól hallgatom, ha ezt váltja ki belőlem. Én szeretem Prokofjevet, a családom meg könyörög, hogy kapcsoljam már ki. Nekem szól, nekik nem.

– A próféta ítélete jogos; ma is szól; – ha kikapcsolod, ha elhallgattatod, akkor is érvényes. De a próféta nem egy ítélő Istent hirdet csupán, a maga dörgedelmeivel, hanem egy olyan Urat, aki egykor örömét lelte népében, mint a pusztában eltikkadt vándor örül az oázisnak (10). Ez az Isten pedig újra örömét fogja lelni népében, és népe is Őbenne. Az Úrban van minden öröm forrása.

– Ne örülj! – intett a próféta (1) – Örülj! – biztatott az apostol (Filippi 4,4). A kettő között pedig meghalt és feltámadott az Úr Jézus Krisztus (Lukács 24,34). Az öröm ideje van. Ám az öröm nem buli; hanem sokkal több, sokkal jobb annál.

1Timóteus 5

345. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.12.03. 04:00 komment

süti beállítások módosítása