A hűtlenség: a minket örök hűséggel szerető Istenünk elhagyása (15). A hűtlen ember nem Istentől, az élet egyedüli forrásától várja az életet és annak javait, hanem olyanoktól, akik ezt soha nem képesek megadni. „Elmegyek a szeretőim után. Ők adnak nekem…” (7). A hűtlenség minden formája mindig hitetlenségből fakad.

A hűtlenség következményeit az emberlét minden területén tapasztaljuk: – „pőrére vetkőztetett” megaláztatások (5); – pusztává lett, kiszikkadt, halálosan szomjazó életek (5); – vágyakozás, de mégis nyugtalanság és állandó hiányérzet: „nem érem el” (8–9); – örömkísérletek sora és mégis örömtelenség (13); – önmagunk ékesítése, „tálalása”, és mégis sorvadása (15).

– Isten kegyelme az, hogy Ő mégis hűséges marad hozzánk: „De lesz még…” (1). Istenünk minden élet forrása (Zsoltárok 36,10). Őnélküle hűtlenségben és halálban vagyunk. Ő azonban nem hagy bennünket halálban. Nyomorúságos helyzetünkben felragyogtatja előttünk „az egyetlen fejedelem” (2), az Úr Jézus Krisztus által készített jövőt. Lesz még másként, lesz jobb, eljön a „maradéktalanul jó”. Ez a mi reménységünk, amely hűtlen életünkből megtérésre, és hűségesen új életre vezet minket.

2Thesszalonika 2,13–17

299. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.11.25. 04:00