– Dániel milyen lelkigondozói tapintattal közli az Úr feddő üzenetét a királlyal: hűség Isten ránk bízott Igéjéhez, ugyanakkor tapintat és szeretet az emberek felé (16).

– Az Úr feddő üzenete azonban megtérésre hív, ahogy itt a babiloni királyt is erre hívja az Úr. Isten ítélete addig tart, amíg el nem ismerjük, hogy Ő az Úr! (23) Ez a megtérés. Ez minden megújulás, békesség és öröm forrása, egyéni, családi, egyházi, közösségi, társadalmi méretekben egyaránt. Aki az Istent Uraként magasztalja, az az ember az Úr kegyelmében van. Isten ugyanis kegyelmes, megváltó Úr (17–23).

– Az Úr nélkül viszont mi uralkodunk, és önhitten minden tönkreteszünk, beleértve saját magunkat is. A babiloni király büszkén járkált palotája teraszán, eltelve birodalmának nagyságával, saját hatalmától és sikereitől megigézve (23–29).

– Isten éppen azzal könyörült a királyon, hogy kivágta „hatalmának óriásivá növekedett fáját”. A király ekkor nyomorúságában megtért: magasztalta az Urat. Vannak, akik a nyomorúságban még megátalkodottabbak lesznek. A megtérés kegyelem (30–34).

Kolossé 3,12–17

462. dicséret