– Eszter a népe életéért járt közben a királynál. Eszter nem csupán a saját maga ügyét képviselte. Eszter nem egy még jobb és kényelmesebb életért igyekezett; mert, ha népe csak rabszolgasorsban sínylődne, azért nem illene a királyt zavarnia (1–4). Restellhetjük, hogy elkényeztetett, „jóléti” életünk, amely alig ismert komoly bajt, mennyi panasszal és öncélú igyekvéssel terhelt. Persze a dúskáló, kiégett, hitetlen, mindig többért gürcölő életünk nyomorúsága is megérne egy közbenjárást az egyetlen Király előtt!

– Eszter és népe kegyelmet nyert az Úrtól. Ennek az isteni kegyelemnek lehetett most eszköze – tudtán kívül – a perzsa Ahasvérós király. Az Isten kegyelme mindig hordozta és megtartja népét; még akkor is, ha Isten népe éppen nem méltó erre a kegyelemre. Az Isten kegyelme még akkor is körbeveszi népét, amikor úgy tűnhet, hogy ebben a világban, emberi hatalmasságok előtt „kegyvesztetté” lettünk, és a számok, a tények szerint a dolgok rosszul állnak. A kegyvesztettség rettenetes, ha az Isten megtartó kegyelmének bizonyossága nem vértezett fel bennünket. Ezt látjuk az „agyafúrt”, másoknak bitót ácsoló, a királyt félrevezető Hámán esetében, aki lebukott, és hiába könyörögött az életéért, jöttek a „fogdmegek”, fejét betakarták… (5–10)

– Ebben a világban minden megtörténhet: hol fent, hol lent. Nincs nagyobb nyomorúság ennél a bizonytalan függőségnél. Ám nincs nagyobb bizonyosság a visszavonhatatlan isteni kegyelemnél (Róma 11,29).

Jakab 4,11–17

369. dicséret