– Ahasvérós király mutogatta (1,4) a gazdagságát, a hatalmát, az erejét, a felesége szépségét (11). Van egy ilyen csúnya kifejezés: „mutogatós”. Ma is hányféleképpen műveljük ezt, kinek mije van, azt mutogatja. Pontosabban fogalmazva, gyakran blöffölős mutogatósok vagyunk, szinte függetlenül attól, hogy mink van ténylegesen: fitogtatjuk az erőt, a hatalmat, a gazdagságot, az okosságot, a tehetséget, a szépséget. Borral fűszerezve ez a lelkület még hatékonyabb (10). Az egész életünk arról szólna, hogy meg akarjuk mutatni, hogy mi kik vagyunk?
– A mutogatás nem tűri a kritikát. Ezért, ha valaki ellentmondana nekünk, akkor vége a jó viszonynak? Csak addig van jó viszony, amíg valaki enged? Főleg abban a korban és társadalmi berendezkedések között: egy nő, Vasti királyné ellentmond a királynak! Ilyen nincs! A médek és perzsák megmásíthatatlan törvénye (19), hogy nem tűrjük az ellentmondást, még akkor sem, ha mi vagyunk az alárendeltek, és kényszerhelyzetben éppen megjuhászodnunk kellett egy időre. Ha fordulna a kocka, jön a visszavágás. Meg kell fordítanom a gondolatot: Manapság már súlyosabb ez az állapot, hiszen a nagy szabadságban mindenki mindenkinek ellene mondhat, nők is, nem csak férfiak: érdekből, erőből, öncélú élvezkedésből… A nők jogai is teljesek. De nem ez itt most a fő téma. Ma már az a nagyobb baj, hogy hitből is csak kevesen tudnak megalázkodni és alul maradni (1Korinthus 6,7).
– De jó lesz egyszer végleg kiszállni ezekből a mutogatós játszmákból, amivel tele van egyház és világ. Ezzel telítettek a munkahelyek, a konferenciák, az emberi kapcsolatok, a presztízsharcok, a kegyességi villongások. Ettől hemzseg a világháló, minden közösségi oldal. Micsoda mutogatásokat művelünk! A szociológia tudománya azért telitalálat, mert tudományos szinten mutat rá – az ember viselkedésén, viszonyulásain, közösségi tereinek vizsgálatán keresztül – arra, amit a teológia bűnnek nevez, amit igeversünk mutogatásnak, önhitt dicsekedésnek bélyegzett.
– Aki igazán hisz, az csakis Jézus Krisztussal dicsekszik (2Korinthus 1,12). Új fejezet kezdődött a Jézus Krisztusban, ember és ember, férfi és nő viszonyában (Efezus 5,21–23). Ebben a rendben nem egymás fölött, hanem az Isten színe előtt egymásért élünk, mindenki a maga helyén, a maga feladatában, az Isten kedve szerint. Örömhír, hogy mi Jézus Krisztusra mutathatunk (János 3,30). Megváltott életünk erre újul meg, ebben teljesedik ki, így nyeri el értelmét.
Jakab 1,9–18
434. dicséret
