KI A TESTI EMBER?

– 1. Ez azért fontos kérdés, mert mégiscsak ebben a testben élünk, és testünk minden rezdülése kihat ránk valamiként. Soha nem felejtem el azt a remek előadást, amit Moliere „Nők iskolája” című műve alapján vittek színre egy neves teátrumban. Az őszinte Ágnes nem értette, hogy miért nem szabad örülnie kedvese simogatásának, amikor az olyan jó. Sokat nevettünk a darabon, amely ugyanakkor mélyre is hatolt. A nevetés, a test pillanatnyi öröme mellett azon az előadáson megtapasztaltam a test fájdalmát is, mert közben olyannyira fájt a fogam, hogy vallathattak volna vele…

– 2. A ma embere megkérdezi tőlünk, hogy mit jelent testi embernek lenni, akikről a mai igeszakasz azt mondja, hogy ezekben nincs Szentlélek, és ezek csak a szenvedélyeiknek élnek? Meddig örülhet, minek örülhet a krisztusi ember, hogy az ne legyen szenvedélyévé, amely aztán tényleg veszélyes sodrássá dagadhat? Azért azt veszem észre, hogy mesterei vagyunk mi annak, hogy véka alá rejtsük a saját szenvedélyeinket: persze van is csúfolódás, szakadás közöttünk is bőven.

– 3. Az Ige azt tanácsolja, hogy imádkozzunk naponta a hitben és kegyelemben való épülésért (20), várva a mi Urunk, Jézus Krisztus irgalmát az örök életre (21), emlékezve az Úr ígéreteire (17), közben pedig könyörüljünk azokon, akik körülöttünk élnek (22). Az Úr pedig megőriz bennünket a botlástól (24), nem enged olyanokkal érintkezni, akik minket elsodorhatnának (23). Közben pedig az Úr annyi örömöt ad testünknek és lelkünknek, ami pont elég arra, hogy hálaadással kibírjuk ezt az életet. Higgyük el, nincs más út! Látjuk azokat, akik tobzódnak az életben, meg „lelki” emberekként tobzódnak a „saját hitükben” (nem szentlelkes, hanem saját lelkükkel bűvészkedő emberek ezek). Valójában „ezek” mind igen szánalmas életet élnek, önmagukban.

Csak az Úrban, az Ő irgalmában megmaradni, testben és lélekben!

Malakiás 3,13–24

93. zsoltár