Anániás és Szafira félretett magának abból, ami „közvagyon” volt. Aki ezt teszi, az nemcsak a másiktól vesz el, hanem Isten ellen vét. Égbe kiált a bűn, ha a hittel Istennek szánt adományból vesz el valaki magának (2).

Anániás és Szafira hazudott. Embereket becsaphatunk úgy, hogy talán soha nem bukunk le. Isten azonban mindent lát (3–4).

Anániás és Szafira meghaltak. Az ember előbb-utóbb belehal a lopás és hazudozás bűnébe. És ami még utána következhet… (5; 10)

Rettenetes intés ez! Féljünk csak! (5; 11)

Micsoda kegyelem, hogy eddig még nem zuhantunk holtan össze! Ahol hitben járnak emberek, ott különösképpen kísért a gonosz, ilyenformán is (3).

Nem akarom gyengíteni az Igét, de Jézus Krisztus kijelentésének magasabb összefüggéseibe kell helyeznem azt. Mennyi mindenre rátesszük a kezünket gondolatban is (Máté 5,28) –, amit nem nekünk szánt az Isten: tulajdonra, vagyonra, pénzre, hatalomra, hírnévre, sikerre, nőre…

Gyalázatos bűn az is, ha ezen a területen állandóan gyanakszunk, rágalmazunk másokat: – Minden hatalom lop, csal, hazudik!?

Az embernek szüksége van a „saját tulajdonra”, amit Istentől kapott, amit birtokolhat, amivel megelégszik, amiből adhat másoknak, de amiből megtarthat magának is (1Mózes 1,29). A „mindenünk közös” ügye (4,32–34) igen bonyolult, a Sátán által igen támadott, a történelem folyamán sokszor csúfosan kudarcra ítélt kísérlet. Itt egy szűk kör, hitben kezdett, áldott szándéka nem általánosítható igei parancs.

1Krónikák 6

85. zsoltár

 

Szerző: refdunantul  2019.07.28. 04:00 komment

süti beállítások módosítása