– Anániás és Szafira félretett magának abból, ami „közvagyon” volt. Aki ezt teszi, az nemcsak a másiktól vesz el, hanem Isten ellen vét. Égbe kiált a bűn, ha a hittel Istennek szánt adományból vesz el valaki magának (2).

– Anániás és Szafira hazudott. Embereket becsaphatunk úgy, hogy talán soha nem bukunk le. Isten azonban mindent lát (3–4).

– Anániás és Szafira meghaltak. Az ember előbb-utóbb belehal a lopás és hazudozás bűnébe. És ami még utána következhet… (5; 10)

– Rettenetes intés ez! Féljünk csak! (5; 11)

– Micsoda kegyelem, hogy eddig még nem zuhantunk holtan össze! Ahol hitben járnak emberek, ott különösképpen kísért a gonosz, ilyenformán is (3).

– Nem akarom gyengíteni az Igét, de Jézus Krisztus kijelentésének magasabb összefüggéseibe kell helyeznem azt. Mennyi mindenre rátesszük a kezünket – gondolatban is (Máté 5,28) –, amit nem nekünk szánt az Isten: tulajdonra, vagyonra, pénzre, hatalomra, hírnévre, sikerre, nőre…

– Gyalázatos bűn az is, ha ezen a területen állandóan gyanakszunk, rágalmazunk másokat: – Minden hatalom lop, csal, hazudik!?

– Az embernek szüksége van a „saját tulajdonra”, amit Istentől kapott, amit birtokolhat, amivel megelégszik, amiből adhat másoknak, de amiből megtarthat magának is (1Mózes 1,29). A „mindenünk közös” ügye (4,32–34) igen bonyolult, a Sátán által igen támadott, a történelem folyamán sokszor csúfosan kudarcra ítélt kísérlet. Itt egy szűk kör, hitben kezdett, áldott szándéka nem általánosítható igei parancs.

1Krónikák 6

85. zsoltár