MÁTÉ, A MEGVETETT VÁMSZEDŐ ELHÍVÁSA, valamint a bűnösökkel és vámszedőkkel vállalt asztalközösség Jézus eljövetelének lényegére mutat rá.

– 1. Márknál a legtisztább, legtágabb meghatározását olvashatjuk Jézus jövetel céljának, amit Máté és Lukács már szűkít, feltételekhez szab. Márknál Jézus nem ismer igazakat, csak bűnösöket. Márknál Jézus nem megtérésre hív, mint Lukácsnál, hanem önmagához, és a megnyert kegyelem következménye a megtérés.

– 2. A kegyességet is kisértik az alábbiak:

– A kegyes ember, Istennel való kapcsolatának alapját a saját vallásos teljesítményében látja.

– Ennek nyomán nem ismeri fel az ilyen ember, hogy a legkegyesebbek is bűnösökként állhatnak meg az Isten előtt.

– A kegyes ember, önigazsága alapján elkülönül másoktól.

– 3. Egészen szimplán megfogalmazva.

Sok önigazult keresztyén keserítette már meg testvérei életét, azok lenézésével, saját üdvösségének hangoztatásával és mások kárhoztatásának merészségével. Noha „ezeknek”, és gyermekeiknek élete sok esetben maga volt a csőd. Na, de az más! Ők az igazak, a választottak; – mások meg az elvetettek.

– Ennél már csak az veszélyesebb, amikor valaki Isten határtalan kegyelmére hivatkozva mindenkit felment, és a „szeressük egymást” gyerekek humanista „blablájával” a drága kegyelmet olcsó kegyelemmé alázza.

5Mózes 6

123. zsoltár

Szerző: refdunantul  2019.05.21. 04:00 komment

süti beállítások módosítása