Alig van zsoltár, amelyikben az érzelmek ilyen gazdagságával találkoznánk, mint ebben. Itt a zsoltáros azt vallja meg, hogy Istenével SZERETETVISZONYBAN van (1).

– 1. Isten nemcsak erős, hanem gyengéd is. Isten nemcsak igazságos, hanem irgalmas is (5). Istennek fáj az Ő szeretteinek szenvedése, „rettegése”, „haldoklása” (2). Isten lehajol az elesettekhez, azokhoz, akiket mások megvetnek (6). Isten akkor is megmarad mellettünk, amikor minden ember elhagy, mert kiderül, hogy „minden ember hazug”, azaz mindenki csak magával törődik (11).

– 2. De Isten nemcsak szánakozik az emberein, hanem cselekszik érettük. Ő meghallgatja könyörgésünket, hozzánk fordul (2–4), jól bánik velünk minden körülményben (7). De az Úr még ennél is többet tesz: megszabadít a haláltól (8), ennek nyomán pedig megnyugtat (7).

– 3. Az ember válasza, erre a kegyelemre, csak a hálatelt, szolgáló élet lehet (12–19). Felemeljük életünk poharát, és odaöntjük Őelé mindenünket, amink van, szent „italáldozatul” (13); – hiszen Ő már mindent odaadott érettünk, Jézus Krisztusban (2Korinthus 4,15).

János 14,22–24

511. dicséret