MINDENT „RÖGZÍTENI” KELL.

– 1. Gyakran több idő és energia a folyamatok rögzítése, mint maga az érdemi munka. Mégis fontos, mert levédi az ügyet a papír, ha utánunk néznek (1–2); – valamint megőrzi azt a jövő számára is.

– 2. Círus rendeletének megtalált jegyzőkönyve megmentette a templom építését, hiszen a dokumentumból kiderült, hogy a zsidók a korábbi alapokra tényleg felépíthetik templomukat (3–5). Ez nem hitbéli, hanem politikai döntés volt. Mégis megfontolandó annak eredménye, miszerint minden „kultúrát” a maga zavartalan szépségében őrizzünk meg (6–12).

– 3. Csak az élő Istenbe vetett hit lát ennél többet. Csak ez a hit látja, hogy minden dokumentálás fontos és ugyanakkor kérdéses, mert egyre inkább csak dokumentálunk, „láttatunk”, és nem cselekszünk. Csak ez a hit látja be, hogy ebben a hasadt világban azonban lehetetlen csak cselekedni, mert először és mindenekelőtt „láttatni” kell. Csak ez az élő Istenbe vetett hit látja a rögzített isteni szó mögött is az üzenetet, valamint a megváltás evangéliumát.

János 8,1–11

223. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázatban

 

Amit nem írtak le, az végképp megbukik, valamint eltűnik, már az itteni világ számára is. A digitális adatrögzítés persze még számos kérdést felvet.

 

Dárius ennek alapján parancsot adott ki, hogy a folyamon túli tartományok adói is támogassák a zsidók szent házának felépítését, hogy ott imádkozhassanak a perzsa királyért.

 

– 3. Csak az élő Istenbe vetett hit lát ennél többet.

Csak ez a hit tudja, hogy Isten a népét óvta ezzel a dokumentummal is.

Csak ez a hit látja, hogy minden dokumentálás fontos és ugyanakkor kérdéses, mert egyre inkább csak dokumentálunk, „láttatunk”, és nem cselekszünk. Sokkal többre jutnánk, ha a „láttatásra” fordított energiát is a cselekvésre fordíthatnánk.

Csak ez a hit látja be, hogy ebben a hasadt világban azonban lehetetlen csak cselekedni; – mert először és mindenekelőtt „láttatni” kell.

Csak ez az élő Istenbe vetett hit látja a rögzített isteni szó mögött is az üzenetet és a megváltás evangéliumát.

Szerző: refdunantul  2019.02.18. 04:00 komment

süti beállítások módosítása