Isten népe EGY AKARATTAL cselekedett, amikor visszatértek országukba (1).

– 1. Elsőként az istentisztelet helyreállítását kezdték meg a mózesi törvény előírása szerint. Egy közösség nem létezhet anélkül, hogy ne tekintene túl önmagán és ezen a világon, valami felsőbb kapaszkodó után.

– 2. Fontos, hogy a vallás csak másodlagosan „identitásképző” tényező. Elsődlegesen mindig kapaszkodó, annak megvallása, hogy ebben a rideg világban valóságos, isteni, szabadító, megváltó segítségre szorulunk, mert önmagunkban a legzseniálisabb helyzetünkben is, a lényegi dolgokat illetően tehetetlenek vagyunk. Ennek megvallása pedig nem egy általunk teremtett isten, hanem az élő Isten után kiált. Ha a vallás elsődlegesen önazonosságképző tényezővé válik, akkor ott öncélú, gyarló, egymásnak feszülő folyamatok indulnak el (6–7).

– 3. Az égőáldozati oltár felállítása, az előírt áldozatok bemutatása, a hetedik hónap három nagy ünnepének megtartása is mind az Istennel való kiengesztelődés, ennek nyomán az egymással és önmagunkkal való „rendeződés” nélkülözhetetlenségét hirdetik. Ezek valósága Jézus Krisztusban adatik (1–5).

János 7,14–24

432. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Az Úr törvényének megtartása tette őket Isten népévé. Ez adott nekik tartást, újbóli meggyökerezést szabadító Istenük szeretetében és életrendjében (1).

Itt még az ember cselekszik a megbékülésért, a megtisztulásért, újból és újból.

Jézus Krisztusban azonban Isten tökéletesen és véglegesen megváltott minket.

Mi mindent ennek bizonyosságból kiindulva teszünk, a hitéletben és a mindennapokban egyaránt (1–5).