Isten népe gyakran nem bárány természetű. Gyakran inkább báránybőrbe bújt farkasokként viselkedünk (Cselekedetek 20,29); – kár ezt szépíteni. Mégis azért nevezi báránynak az Ige Isten népének tagjait, mert ennek a népnek pásztora az Úr. Megváltott bűnösök vagyunk. Ez a bárány meghajszolt, oroszlánok kergették, sokféle nagyhatalom játéka lett a történelem során; – de mindig Isten tudtával és akaratával lett azzá. Isten népe meghajszolt, megvetett, de kegyelem alatt van. Isten népének menedéke az Úr, aki nem engedi el népe kezét, visszavezeti seregét eredeti helyére, itt és odaát, bűnét eltörli. Nem maradhatunk báránybőrbe bújt farkasok, mert az Isten báránya (János 1,29) szült újjá bennünket (János 1,29), és Ő küldött el a szolgálatra minket (Lukács10,3; 19–20). Mi nem hivatkozhatunk arra, hogy hajszoltak vagyunk. Akit az Úr hajszol meg, még ha mások által is, és nem a saját akarnok indulatai, az Isten gyermeke, Isten népének tagja, akit Jézus Krisztus megváltott és minden hajszoltságában is megáld.

János 5,24–30

364. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Isten végső szabadítása nem késik.

Babilon és minden nagyhatalom az enyészeté lesz, még akkor is, ha Isten felhasználta azokat.

Minden nagyhatalom elpusztul, ha nem tudja, hogy az Úrtól kapta hatalmát és visszaél azzal (17–18).

Mi nem hivatkozhatunk arra, hogy hajszoltak vagyunk.

Persze jó lesz, ha egyszer vége lesz a gyarló „akarnok hajszoltságnak”: egymás hajszolásának.

Ugyanakkor az Isten szeretete által meghajszolt életünk reménységre indít minket, bűneinkből megtisztít, az Úr kegyelmében tart.

Hála ezért az Úrnak, miközben várjuk megváltásunk teljes kivirágzását, mindenfajta hajszoltságunk megszűnését.