– 1. A próféta Egyiptom után a filiszetusok ellen prófétál, akik mindig fenyegették Isten népét. Babilon azonban most őket is letarolta, elfoglalva a filiszteus nagyvárosokat. A próféta a babiloni hódítást áradáshoz hasonlítja, idők végezetét láttató paták csattognak, rettenetes harci zaj kíséretében (1–4).

– 2. A próféta azonban nem kárörvend. Jeremiás szavaiban részvét rezdül, imádkozva azért, hogy az Úr kardja csillapodjon Filisztea kapcsán. A próféta még állandó ellenségeikre tekintettel is kéri az Urat, hogy számukra is adasson megmaradás (5–6).

– 3. Jézus Krisztus is könyörgött ellenségeiért (Lukács 23,34), de keresztre is ment érettük, érettünk mindnyájunkért, feltámadt, megváltott. Ne firtassuk kikért igen, kikért nem. Ezt bízzuk Őrá, tökéletes akaratára (7).

– 4. Nekünk, az Úr követésében csak ezzel a lelkülettel lehetne jelen lennünk a világban. Legalább egymás iránt lehetne nagyobb a „tapintatunk”, ha már az ellenségeink felé nem megy. Ehelyett leplezni próbált káröröm böffen fel belőlünk, a másik kudarcát látva, még ha könnyek között imádkozunk is az illetőért.

János 4,43–45

464. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

A filiszteusok, ha egy kicsit megerősödtek, a tengerparti síkság felől máris szorongatni kezdték Júda hegyvidékét. Dávid leigázta őket (2Sámuel 8,1), de Isten népének kettészakadt, polgárháborús országában újra erőre kaptak.