Jeremiás egy föld alatti üregben raboskodott sokáig (37,16), majd a király megkönyörül rajta, és a börtön udvarán tartották fogva a prófétát (23). Jeremiás azonban nem volt lojális, hanem a börtön udvarán már kiabálva hirdette a rá bízott Igét, nevezetesen, hogy Isten a babiloniak kezére adja a várost, tehát nincs értelme ellent állni. A még megmaradt harcosok elcsüggedtek Jeremiás hallatán. Lehetetlen helyzetbe került a király: visszaéltek jóságával, a próféta továbbra is ellene dolgozott. Melyikünk örülne egy ilyen helyzetnek? Jeremiást likvidálták, bedobták a város főemberei egy üres kútba, ahol belesüllyedt a sárba (1–6). Mi nem iktatnánk ki Jeremiást, ha mi lennénk a király? Még Isten is lojalitást kíván népétől: Megszabadítottalak, hálából tégy úgy ezután, ahogyan én mondom azt neked. Jézus Krisztusban világossá lett, hogy Isten szeretete ennél sokkal több. Legyünk lojálisak, vagy ne? Ebed Melek azonban közbenjár a királynál Jeremiásért (7–8), így Jeremiást kihúzzák a biztos halált jelentő ciszternából (9–13). Soha ne felejtsd el, hogy ki húzott fel a halál ciszternájából. Meghálálni nem tudod, de hűséges életet élhetsz, Isten megváltó szeretetét tapintatos határozottsággal hirdetve.

János 2,1–12

436. dicséret