Ez a prófécia a Jósiás halála után uralkodó júdai királyokra vonatkozik (Kr. e. 609–587). A konkrét kortörténeti hátteret a könyv magyarázatának kezdetén részleteztük már. Mindegyik itt említett király bűne az volt (1–2), ami ugyanakkor A HÁROM LEGTIPIKUSABB BŰN Isten népének életében, mindmáig.

– 1. Nem az élő Istenben bíztak, hanem érdekeik és a hatalmi viszonyok szerint a környező nagy birodalmaktól vártak segítséget. Istent emlegetjük, de mindig embereket „sztárolunk”. Istennek vannak emberi eszközei a szabadítás során, de soha nem „ezeket”, hanem mindig az Urat dicsőítjük, mindig csakis Őbenne bízunk.

– 2. Közben tovább folyt az idegen istenek tisztelete, az élő Istenbe vetett hit helyett. Egy egyszerű példa: többet várunk egy prezentációs stratégiától, mint az imádságtól.

– 3. Ennek a kettőnek pedig mindig következménye, hogy az éppen regnáló uralkodó mindig visszaél hatalmával, amely saját területén is sok szociális igazságtalanságot jelent…

– 4. Romok mindenütt (3–4), épületek, életek, közösségek, kultúrák romokban: Megváltó után kiáltanak…

Zsidók 12,12–17

328. dicséret