Jeruzsálem városának déli kapuját a Fazekasok kapujának is hívták, de Szemét-kapunak is nevezték, mert ezen a kapun át vitték le a város szemetét, így az összetört cserépdarabokat is, a Ben-Hinnóm völgyébe (1–2).

A szemét nagy részét itt elégették, erre utal a völggyel kapcsolatban a Tófet kifejezés, ami kemencét jelent (14).

Ebben a völgyben állították fel a bálványáldozati oltárokat is, ahol Isten népének tagjai gyalázatos, hűtlen dolgokat követtek el, aztán visszamentek a városba, mintha minden rendben lenne.

Pedig nincs rendben semmi.

Jeremiás jelképes cselekedettel, egy cserépedény összetörésével hirdette meg (10) népe bűnét (3–5) és a bűnök rettenetes büntetését (6–13).

Szétesik, összetörik Isten nélkül minden, mint amikor a hordóról leszedik a dongákat összetartó abroncsot.

Jézus Krisztus ez az abroncs: Isten kegyelmes, életünket, énünket, egyházunkat, közösségeinket egybetartó, megváltó keze.

Mégis, minden figyelmeztető szó, Ige és jelek ellenére, milyen makacsul tépjük ki magunkat Isten szerető kezéből (15), bele a rettenetes szabadságba, a szeméttelepre, a törmelék közé, az égetőbe, az ellenség pusztító fegyvere és sokféle nyomorúság felé…

Zsidók 11,8–22

325. dicséret