Az ember alapvető természete: PARÁZNA. Mindig érdekesebb az ősi ösvény helyett az új, ismeretlen, „idegen csapás”.

– 1. Az ember, Isten nélkül: parázna. Persze a társadalmi szerepeinkben „ügyesen” megéljük parázna természetünket, de még az egyházon belül is „bevált és elfogadott” módszereink vannak erre.

– 2. Isten Igéje ennek veszélyére figyelmeztet bennünket. Isten népe is elhagyta Urát, miközben nem tartotta magát hűtlennek, hiszen bemutatta áldozatait a templomban; – „működött” az istentisztelet, és mellette sok minden más is.

– 3. A helyzet azóta csak rosszabb lett: – mert ma már nem is titkoljuk a hűtlenségünket, sem emberek, sem az élő Isten kapcsán; – sőt, nem tartjuk a hűtlenséget bűnnek; – hiszen szabadok vagyunk. Elevenen tapasztaljuk mindezt manapság (13–15).

– 4. Közben azonban iszonyatos pusztává lesz körülöttünk minden (16–17).

– 5. Jeremiás az Úrhoz fordult sokféle kétségbeesésében, és noha ez az imádság tele van gyarló emberi indulattal, mégis van remény addig, amíg az ember nem a hátát, hanem „leborult alakját” mutatja Istenének (19–23).

Zsidók 11,1–7

324. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

– 4. Közben azonban iszonyatos pusztává lesz körülöttünk minden (16–17).

Itt az Úr prófétája kerül életveszélybe, aki ennek az állapotnak halálos voltára figyelmeztet bennünket (18).

– 5. Jeremiás az Úrhoz fordult sokféle kétségbeesésében.

Noha ez az imádság tele van gyarló emberi indulattal; – mégis van remény addig, amíg az ember nem a hátát, hanem „leborult alakját” mutatja Istenének (19–23); – kérve, hogy Ura forduljon felé (17).

Van még remény és hűség?