SZÉP EZ AZ IGESZAKASZ, sokat idézzük, magasztos hangon, csak az a baj, hogy engem ez már egyáltalán nem hat meg!

– 1. Levetve az álnok képmutatást, élő kövekként épüljünk fel lelki házzá, a krisztusi alapon, hiszen megtapasztaltuk, hogy jóságos az Úr! (1–5)

– 2. Én azonban csak a kőház építését látom, építkezéseket, beruházásokat. Ez izgat fel itt mindenkit, meg a „saját maga sokféle ügyének” építése… De nem ez a gond, hanem inkább az, hogy közben a lelki ház leépül, a krisztusi alap eltűnik, és marad az álnok képmutatás.

– 3. Jővel, Szentlélek Úr Isten! Döbbenjünk rá, hogy micsoda tisztesség az, hogy mi, akik kegyelmet emberileg nem remélhetnénk, mégis kegyelmet nyertünk (10). Ezért vessük le a testi vágyakat! (11) Itt most ne a szexualitásra gondoljunk; – ugyan! Az semmi ahhoz az önzéshez, álnok képmutatáshoz, kérlelhetetlenséghez, irgalmat emlegető irgalmatlansághoz képest, amivel mi viszonyulunk egymáshoz, itt az egyházban. Nem túlzok! Ne mondd, hogy túlzok. Mert egy sereg konkrét példát árasztok rád. Ha így maradunk, akkor számunkra a megütközés sziklája, és nem a hit fundamentuma az Úr (6–8). Jővel, Szentlélek Úr Isten! Nem maradhatunk így! Hívj ki a sötétségből a Te világosságodra (9), hogy ne szégyenülhessünk meg (9).

4Mózes 29,1–11

448. dicséret