Magam is elkezdetem mérlegelni: Isten kegyelmében bízva, mire futhatja még a maradék időből? A kérdésre válaszolva, az ember elkezd „lomtalanítani”. Ebben a lomtalanításban segít a mai igeszakasz. Először is figyelmeztet a gonoszság tényére. A bűn: gonoszság. Nem az idők gonoszak, hanem az ember, aki az örök élet Istenét kizárva, habzsolni akarja az életet, és ezt csak másokat megnyomorítva, azaz gonoszsággal tudja elérni, a rohanó idő sodrásában. De Isten megváltó szeretete és jósága megjelent az „időben”, ebben a világban, átjárta életünket, ezért mi nem a gonoszság terepeként, hanem Isten megváltó irgalmának színtereként szemléljük ezt a világot. Elkezdtünk lomtalanítani, mert nincs idő az önzésre, csak az Isten akaratának cselekvésére: – amely mindig egy konkrét helyzetben, a kockázatokat is felvállaló szeretet. Minden más bölcsesség „eszesen számító”, felszínes, amelyben az ember, Istenre hivatkozva is „önmagára vigyáz”, kihasználva az „alkalmas időt”, magának!

4Mózes 23

463. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Az időről lehet elmélkedni, de ez a bölcselkedés semmit nem változtat azon a könyörtelen tényen, hogy itteni időnk letelik. Huszonévesen ez még nem „téma”, aztán egyszerre meglódul az idő sodrása, mint amikor a folyam, szűk szirtek között vízesés felé közeledik.

Minél inkább tapasztaljuk az idő futását, annál kétségbeesettebben lehetünk gonosszá; – míg a „fiatalt” önhittsége teszi gonosszá. Ne legyen illúziónk: gonoszok vagyunk. Egy picit sérülnek az érdekeink, és máris világossá lesz ez.