Két nemzetséget említ az apostol (14). Az egyik nemzetség alatt a zsidó népet érti. A másik nemzetség a „nem zsidók”, a pogányok, a népek, akiket a választott nép megvetett. Ezek szétszórtan, reménység és Isten nélkül éltek, sóvárogva és otthontalanul (11–12). A kettejük közötti feszültség ábrázolódik ki a jeruzsálemi templom épületében, ahol a pogányok csak az épület külső részéig léphettek be. Egy fal választotta el a templom épületében „a két nemzetséget” egymástól. Jézus a kereszten ezt a választófalat lerombolta (14–18), és a két ellenséges tábort egy épületté, Isten hajlékává formálta (19–22), lelki templommá, szent néppé (1Péter 2,9). Micsoda ajándék, Jézus Krisztusban senki sem idegen és jövevény többé. De csak Őbenne igaz mindez. Őnélküle mindannyian idegenek és jövevények vagyunk ezen a világon, egymásnak esünk, válaszfalakat építünk. Jézus Krisztus nélkül mi akarunk közel lenni Istenhez, valamint a világ minden javához, és mindenki mást távol akarunk taszítani Istentől, és bármiféle lehetőségtől. Gordiuszi csomó ez. Csak Jézus Krisztus tudta kibogozni, Őhozzá menekülhetünk.

4Mózes 19

295. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

A zsidókról azt írja, magyarázatában, Ravasz László: „…elkülönülve, összebújva, farizeusi gőggel, töméntelen parancs, szabály, bilincs szabályaiban nyögve, a rituális tökéletesség rettentő és léleksorvasztó súlya alatt.”

Jézus Krisztus eltörölte a zsidók és a népek közötti ellenségeskedést, de véget vetett mindenfajta ellenségeskedésnek.

Jézus Krisztus lebontotta az elválasztó falakat (14), Isten parancsait betöltötte (15) és békességet szerzett közelieknek és távoliaknak (16–17).

Jézus Krisztus által van szabad utunk az Atyához (18).