Miközben a feltámadott Jézus „eltávolodott”, MEGÁLDOTTA tanítványait. – 1. Jézus Krisztus áldása az Ő megváltó szeretetének bizonysága, mert felemelt, kiterjesztett kezeivel magához öleli ezt a világot, benne mai tanítványait (50). Ki kárhoztatna bennünket? (Róma 8,34) Az Ároni áldás is ugyanezt jelzi: megőriz, hozzánk fordul, békességet ad nekünk az Úr (4Mózes 6,24–25). – 2. Jézus Krisztus áldása az Ő mindenre elégséges jelenlétének bizonysága. Miközben áldotta tanítványait, felemelkedett… Távol van, de így még közelebb van. Tudjuk, hol van, és mit csinál: a mennyben van, ahol az Atya jobbján ül, és esedezik érettünk (Róma 8,34). Áldása a menny gazdagságát hinti a földre, mint kiszáradt talajra az esőt (51). – 3. Jézus Krisztus áldása tanúskodásra vértez fel: arra indít, hogy Őróla szóljunk, Őneki éljünk a világban, a városokban is (49). Ehhez a tanúskodáshoz először várni kell, mennyei erőt kell nyernünk, hogy „templommá”, Isten áldásának színterévé lehessen a világnak az a darabja, ahol éppen vagyunk… (52–53)
4Mózes 16
276. dicséret
Hozzáfűzés az igemagyarázathoz
Ebben a világban a „távolság” sokszor „intenzívebb” közelséget jelent, mint a tényleges testi közelség.
Amikor katona voltam, csak az otthonra gondoltam, folyamatosan: többet voltam otthon, mint amikor testben ezt megélhettem.
Testileg nincs közel az Úr, eltávolodott tőlünk. Testi szemekkel nem láthatjuk Őt. De Igéje és Lelke által ma is közöttünk van.
Az Úr felemelt, áldó keze nem lesújt, hanem megölel.
Végre valaki, aki számonkérésében sem ütni akar…
Lesz számonkérés, de az ítélet indulata nem emberi indulat…
Jézus Krisztus áldása tanúskodásra vértez fel: arra indít, hogy Őróla szóljunk, Őneki éljünk a világban, a városokban is (49).
Ehhez a tanúskodáshoz először várni kell, mennyei erőt kell nyernünk, leborulva ezért kell könyörögnünk; – és ha elnyertük ezt az erőt, akkor újra és újra el kell kérni ezt az erőt a „templomban”, a napi imádságban és Igére figyelésben, hogy alázatot és örömöt nyerjen a szolgálatunk; – így „templommá”, Isten áldásának színterévé lehessen a világnak az a darabja, ahol éppen vagyunk… (52–53)