A templomban azért árusítottak, mert az áldozati állatot többen ott vásárolták meg, mégpedig a külön itt használatos templomi pénzen, így pénzváltásra is szükség volt (45). Ahol kereskedelem van, ott sok a kísértés. Egyébként is ez a világ a „haszonnal adok–veszek” lelkületére épül, mindenütt, és ettől a „templom” sem mentes. Hogyan is lehetne az, hiszen az egyház ebben a világban él: épületeink, munkatársaink, intézményeink vannak; – így pénzkezeléssel, szervezettel bajlódunk; – és méltó a munkás itt is a maga bérére (Lukács 10,7; 1Timóteus 5,18). Mégis, a baj ott kezdődik, amikor az egyházban az imádságot és az Igét (a tanítást, az evangéliumot), azaz a lényeget (46–47) kiszorítja, hitelteleníti a „kufárkodás”, és nem szolgálja azt. Arra lenne szükség, hogy Jézus Krisztus hatalma, Igéje, szentté tegye a „templomot”, életünk templomát is, és mindent, ami abban van. Ehelyett pont fordítva történik: a profán, kísértésekkel teli ügyletek és ügyeskedések elsorvasztják szolgálatunk, életünk értelmét, a szent ügyet, az evangélium örömét és hatalmát.

Zakariás 8

54. zsoltár

hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Így nem marad más, mint az a két véglet, amit ott is, meg ma is tapasztalunk az egyházban: gyarló indulatok (47), vagy szent rajongás (48).

Urunk, könyörülj! Ne engedd, hogy odvas, sötét, büdös barlanggá tegyük a Te megszentelt ügyed helyét.

Ne űzz ki minket a templomból, hanem űzd ki belőlünk a gonosz kufárságot, hogy mindenünk szent ügyedet szolgálja, és általunk a világ elemei is szentté legyenek, ha a kezünkre kerülnek azok!

Add, hogy tudjuk, mi az, amihez nem szabad hozzáérnünk, mert azzal nem tudnánk a Te dicsőségedre szolgálni (45).