– 1. Egy nemes ember távozik, majd hosszú idő után visszatér, mint király. Ez az úr, vagyonának egy részét, tíz minát, távozása előtt kiadta tíz szolgájának: mindegyiknek egyet–egyet. Amikor az úr visszatér, számon kéri szolgáit (11–15). – 2. Tehát a szolgák örömmel jönnek a királyként visszatérő uruk elé, és boldogan számolnak be arról, hogy ki még tízet, ki még ötöt szorgoskodott a kapott egy minához (16–19). Az Úr előtt nem az számít, hogy ki tette a tízet, ki az ötöt az egy minához, hanem csak az, hogy hűségesen bántak a rájuk bízott javakkal, adottságaik szerint. – 3. Vigyázzunk, nem elég megőrizni, elrejteni, és majd visszaadni, hanem elő kell venni a kapott minát, „megforgatni”, dolgozni, szolgálni vele; – esetleg odaadni a saját egy minámat annak, aki jobban értene az adott feladathoz. Ez is sáfárság. Kaptad a keresztyénségedet, és szégyelled, nem mondod, nem adod tovább, nem gazdagítasz vele másokat? (20–26) Vagy éppen perlekedsz az Istennel? Vigyázz, szavaid szerint bánnak majd veled! (22) Talán éppen elárulod az Urat, és az Úr ellenségévé leszel? (27) Urunk, tarts meg minket a hűséges, sáfárkodó hitben!

Zakariás 5

459. dicséret

Szeptember 20. csütörtök – A teljes igemagyarázat

(13) „Kereskedjetek, amíg vissza nem jövök.” (Lukács 19,11–27)

ÚGY LESZ A VALÓSÁGBAN IS, MINT EBBEN A TÖRTÉNETBEN.

– 1. Egy nemes ember távozik, majd hosszú idő után visszatér, mint király.

Ez az úr, vagyonának egy részét, tíz minát, távozása előtt kiadta tíz szolgájának: mindegyiknek egyet–egyet.

Egy mina három havi napszámnak megfelelő összeg lehetett, nem túl sok, de nem is kevés.

Amikor az úr visszatér, számon kéri szolgáit.

A feltámadott Jézus Krisztus dicsőséges királyként tér vissza.

Őt várjuk, az egyetlen Urát ennek a rendetlen világnak, akivel nem lehet feleselni.

Hitben járva tudjuk, hogy mindent az Úrtól kaptunk, hogy az Ő dicsőségére „kereskedjünk” azzal.

Az Úrtól kaptuk a képességeket is ehhez (11–15).

– 2. Tehát a szolgák örömmel jönnek a királyként visszatérő uruk elé, és boldogan számolnak be arról, hogy ki még tízet, ki még ötöt szorgoskodott a kapott egy minához (16–19).

De a többletet is úgy adják vissza, mint az Úrét.

A szolgák nem maguknak tulajdonítják a dicsőséget.

Az Úr előtt sem az számít, hogy ki az, aki tízet; ki az, aki ötöt tett az egy minához, hanem az, hogy ezek hűségesen bántak a rájuk bízott javakkal, adottságaik szerint megbecsülve a kapott ajándékokat.

A teljesítmény sem érdem, hanem kötelesség, szolgálat.

A mennyei jutalom is különböző, de akkor a különbség már nem lesz bántó.

– 3. Vigyázzunk, nem elég megőrizni, elrejteni, és majd visszaadni, hanem elő kell venni a kapott minát, „megforgatni”, dolgozni, szolgálni vele; – esetleg odaadni a saját egy minámat annak, aki jobban értene az adott feladathoz.

Ez is sáfárság.

Kaptad a keresztyénségedet, és szégyelled, nem mondod, nem adod tovább, nem gazdagítasz vele másokat? (20–26)

Vagy éppen perlekedsz az Istennel?

Vigyázz, szavaid szerint bánnak majd veled! (22)

Talán éppen elárulod az Urat, és az Úr ellenségévé leszel? (27)

Urunk, tarts meg minket a hűséges, sáfárkodó hitben!