– Jézus egy elbizakodott „bennfentesnek” törte le a szarvát, hiszen ő úgy gondolta, Isten népéhez tartozik, mások meg nem. Jézus átrajzolja a határokat. Nem úgy dől ez el, ahogy mi gondoljuk: miszerint ez nekünk jár, mert mi az Úr körül lebzseltünk egész életünkben (25–27). Ő pedig azt mondja, hogy nem ismer bennünket, gonosztevőknek nevez minket, és kizárva találjuk magunkat mi, akik egész életünkben Őrá hivatkoztunk. Na ez valóban sírásra és fogcsikorgatásra kényszerítő tapasztalat (28). – Vigyázzunk, mi bennfentesek, akik osztjuk az Igét, meg az észt, meg az üdvösséget, mert lesznek az elsőkből utolsók, az utolsókból elsők, és minden népből lesznek gyermekei az Úrnak (29–30). – Emlékszem, gyerekkoromtól kezdve sokáig a félelmetes, szorongásra okot adó Igék közé tartozott ez. Ma már tudom: minden kegyelem, az igyekvés is. Üdvbizonyossággal azonban már nem félelmetes ez a szakasz! Aki tudja, hogy már bent van, aki már „üdvözült”, annak nincsenek kérdései; – de nem is önhitt; – hanem könyörög a még kint lévőkért; – és tudja, hogy Isten mindent tökéletesen cselekszik (Zsoltárok 18,31).

Prédikátor 11

97. zsoltár

Augusztus 23. csütörtök – A teljes igemagyarázat

(22) „…akik üdvözülnek…” (Lukács 13,22–30)

– A kérdező lelkületét sejteni lehet a kérdéseiből.

„Uram, kevesen vannak–e, akik üdvözülnek?” (23) – kérdezte egyszer valaki Jézustól.

Ez a lelkület eleve arra kérdez rá, hogy ugye kevesen vannak, ugye nem mindenki?

Az üdvegyetemesség és az üdvösséggel kapcsolatos önző gondolkodás örökös harca ez: üdvuniverzalizmus kontra üdvegoizmus.

– Jézus nemet mond a kérdésre, mert nem a kérdésre válaszol, de nem mond nemet a kérdezőre, mert válaszol neki.

A válasz mindannyiónkat ösztönöz: Igyekezzünk bemenni a szoros kapun (24), még idejében!

Ezen van a hangsúly: Még idejében!

Mert amikor már világossá lesz, hogy csak arra vezet út, akkorra bezárja a ház ura az ajtót, és sokan zörgetnének majd rajta, de már lekéstek: – hiába zörgetnek, kint rekedtek, és ott kint lesz sírás és fogcsikorgatás.

– Jézus egy elbizakodott „bennfentesnek” törte le a szarvát, hiszen ő úgy gondolta, Isten népéhez tartozik, mások meg nem.

Jézus átrajzolja a határokat.

Nem úgy dől ez el, ahogy mi gondoljuk: miszerint ez nekünk jár, mert mi az Úr körül lebzseltünk egész életünkben (25–27).

Ő pedig azt mondja, hogy nem ismer bennünket, gonosztevőknek nevez minket, és kizárva találjuk magunkat mi, akik egész életünkben Őrá hivatkoztunk.

Na ez valóban sírásra és fogcsikorgatásra kényszerítő tapasztalat (28).

– Vigyázzunk, mi bennfentesek, akik osztjuk az Igét, meg az észt, meg az üdvösséget, mert lesznek az elsőkből utolsók, az utolsókból elsők, és minden népből lesznek gyermekei az Úrnak (29–30).

– Emlékszem, gyerekkoromtól kezdve sokáig a félelmetes, szorongásra okot adó Igék közé tartozott ez.

Ma már tudom: minden kegyelem, az igyekvés is.

Üdvbizonyossággal azonban már nem félelmetes ez a szakasz!

Aki tudja, hogy már bent van, aki már „üdvözült”, annak nincsenek kérdései; – de nem is önhitt; – hanem könyörög a még kint lévőkért; – és tudja, hogy Isten mindent tökéletesen cselekszik (Zsoltárok 18,31).