Most csak A JÓL ISMERT TÖRTÉNET ELSŐ VERSEIT emelem ki. – 1. Estére elfáradhat az ember. Egy kedves barátom említette: Egész álló nap odaadóan teszi a dolgát, de aztán egy ponttól kezdve „vége”; – a test, a lélek, az értelem jelez, hogy mára ennyi volt. Ilyenkor ő már embereket sem akar látni maga körül, a közvetlen szerettein kívül. Fontos a csend, a szűkebb köreink szentsége, az egyedüllét is. Arról nem is beszélve, hogy ebben a fáradt helyzetben már inkább csak elrontjuk a dolgokat, összeveszünk emberekkel; – tehát tényleg jobb, ha leállunk és elbújunk! – 2. A tanítványoknak is elég volt a sok emberből. Ezért kezdeményezik sötétedéskor Jézusnál, hogy most már udvariasan küldje haza a sokaságot. Valójában a tanítványok elfáradtak. Kevés az, amink van. Estére, fáradtan már az is semmivé foszlik. – 3. Jézus azt feleli erre: Nem mentek ti sehova! Zavaró a sok ember? Nem küldhetitek el őket! Már nektek sincs semmitek? Ti adjatok ezeknek enni! Ilyenkor és mindenkor csak egyetlen esélyünk lehet: azt a nálunk lévő „morzsát” át kell adni Jézus Krisztusnak. Az Ő kezében még az is elég lehet.

Józsué 7

388. dicséret

Július 23. hétfő – a teljes igemagyarázat

(12) „Bocsásd el a sokaságot…” (Lukács 9,12–17)

Most csak A JÓL ISMERT TÖRTÉNET ELSŐ VERSEIT emelem ki.

– 1. Estére elfáradhat az ember.

Egy kedves barátom említette: Egész álló nap odaadóan teszi a dolgát, de aztán egy ponttól kezdve „vége”; – a test, a lélek, az értelem jelez, hogy mára ennyi volt.

Ilyenkor ő már embereket sem akar látni maga körül, a közvetlen szerettein kívül.

Szabályos kín, ha ennek ellenére még sincs vége a gürcölésnek, a nyomasztó sokaság jelenlétének, ha még mindig emberek vannak körülöttünk.

Persze, vannak olyan kivételes helyzetek, amikor ezt bírni kell; – de tartósan belesorvadhatunk…

Fontos a csend, a szűkebb köreink szentsége, az egyedüllét is.

Arról nem is beszélve, hogy ebben a fáradt helyzetben már inkább csak elrontjuk a dolgokat, összeveszünk emberekkel; – tehát tényleg jobb, ha leállunk és elbújunk!

– 2. A tanítványoknak is elég volt a sok emberből.

Most már menjenek haza „ezek”, meg menjenek már a dolgukra; – nyilván éhesek, egyenek a maguk asztalánál, vagy ahol tudnak.

Ezért kezdeményezik sötétedéskor Jézusnál, hogy most már udvariasan küldje haza a sokaságot.

Valójában a tanítványok elfáradtak.

Egyébként is csak öt kenyerük van, meg két haluk.

Tehát már sem testiekben, sem lelkiekben nem tudnak többet adni a sokaságnak.

Kevés az, amink van.

Estére, fáradtan már az is semmivé foszlik.

– 3. Most mégis az történik, amitől én magam is a legjobban rettegek.

Jézus azt mondja: Nem mentek ti sehova!

Fáradtak vagytok? Kit érdekel!

Zavaró a sok ember? Nem küldhetitek el őket!

Már nektek sincs semmitek? Ti adjatok ezeknek enni!

Olyan ez, mint amikor hulla fáradtan hazaérek, és még mindig vannak aznapra valakik…

Mára már mindent odaadtam, de még adni kell!

Ilyenkor és mindenkor csak egyetlen esélyünk lehet: azt a keveset, azt a nálunk lévő „morzsát” át kell adni Jézus Krisztusnak.

Az Ő kezében még az is elég lehet.