Keresztelő Jánost börtönbe vetették hitéért. Ő meghirdette Jézus Krisztus eljövetelét, de ebből alig valamit hallhatott és láthatott (3,18–20). A hírét hallotta a csodáknak (18). De miközben a Szabadító szól és cselekszik, sokakat látványosan megszabadít, Keresztelő János börtönben szenved. Őt miért nem szabadítja meg? Ugye értjük a kérdést: Te vagy az eljövendő, megígért Szabadító, vagy mást várjunk? (19) Keresztelő János nem ingott meg a hitében, de meg akart erősödni abban. Ez a kérdés azonban azt jelenti, hogy szabad kérdezni, szabad kételkedni, és gyötrődni. De egyet nem szabad: kétségbe esni, megbotránkozni az Úrban (23). Övéit megóvja ettől az Úr. A hitünk mindig akkor vizsgázik, amikor másoknak jól megy körülöttünk, mi pedig a halál árnyékának völgyében járunk. Amikor nem látványosan tapasztaljuk meg az Úr szabadítását, akkor kell a hit; – sőt, az igaz hit mindig ekkor mutatkozik meg. Amikor imádkozunk gyógyulásért, és nincs gyógyulás, de mi akkor is hisszük, hogy az Úrnál lenni a legnagyobb gyógyulás.

3Mózes 25,35–55

237. dicséret

(19) „Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?” (Lukács 7,18–35)

– 1. Keresztelő Jánost börtönbe vetették hitéért.

Ő meghirdette Jézus Krisztus eljövetelét, de ebből alig valamit hallhatott és láthatott (3,18–20).

A hírét hallotta Jézus csodáinak (18).

De miközben Jézus Krisztus szól és cselekszik, sokakat látványosan megszabadít, Keresztelő János börtönben szenved.

Őt miért nem szabadítja meg?

Ugye értjük a kérdést: Te vagy az eljövendő, megígért Szabadító, vagy mást várjunk? (19)

Keresztelő János nem ingott meg a hitében, de meg akart erősödni abban.

– 2. Ez a kérdés azonban azt hirdeti, hogy szabad kérdezni, szabad kételkedni, és gyötrődni.

De egyet nem szabad: kétségbe esni, megbotránkozni az Úrban (23).

Övéit megóvja ettől az Úr.

A hitünk mindig akkor vizsgázik, amikor másoknak jól megy körülöttünk, mi pedig a halál árnyékának völgyében járunk.

Amikor nem látványosan tapasztaljuk meg az Úr szabadítását, akkor kell a hit; – sőt, az igaz hit mindig ekkor mutatkozik meg.

Amikor imádkozunk gyógyulásért, és nincs gyógyulás; – de mi akkor is hisszük, hogy az Úrnál lenni a legnagyobb gyógyulás.

– 3. Ma erre a hitre van szükség, hiszen nincsenek látványos jelek; – olyan gazdag hitelességgel végképpen nincsenek, mint ahogy azt Jézus Krisztus korában tapasztalhatták.

A vakok nem látnak, a sánták nem járnak, a leprások nem tisztulnak, a süketek nem hallanak, a halottak nem támadnak fel; – de, a kész szívű szegényeknek az evangéliumot hirdetik.

Ez a jel ma is biztosan a miénk.

Ez elég!!! (22)

– 4. Mit hiszünk? Miért hiszünk?

Miért vagyunk jelen a látható egyházban?

Mire figyelünk itt?

Ez ugyanaz a kérdés, mint amit Jézus Krisztus tett fel: „Miért mentetek ki a pusztába?” Miért mentetek Keresztelő Jánoshoz? Miért mentetek Jézus közelébe? (24)

Vagyis itt nemcsak annak van felelőssége, aki szól és cselekszik, hanem annak is, aki hallgatja és látja azt.

Aki „látványosságokért” jár a gyülekezetbe, szórakozásból, egyfajta közösségigényből, az olyan, mintha színházba menne, hogy finom ruhába öltözött emberekben gyönyörködhessen.

Aki a lényegért jön, aki prófétát akar hallani, az könyörög is ezért, az Isten Igéjére figyel, és Isten akaratát, Isten örömhírét hallja, miközben meglátja a küldött mögött a Küldőt (26).

Ebben a mennyei folyamatban én magam eltörpülök, és fogadom a hatalmas Úr szavát, akaratát, üzenetét, megváltó örömhírét.

Erre vonatkozik Jézus szava, Keresztelő János nagysága kapcsán is.

Isten országában a nagyság a kisebb helyzetének felvállalásában van, vagyis az a „nagy” ott, aki tudja, hogy milyen pici is ő valójában, és ezért a hatalmas Úrra szorul (27–28).

– 5. Hasonló a Jézus korabeli és a mai nemzedék ahhoz a duzzogó gyerekhez, akinek soha semmi sem jó: – sem hálát adva örülni, sem megszomorodva böjtölni és bűnt vallani nem tud.

Ez a nemzedék megszólja azt is, aki él az Isten adta bőséggel, és azt is, aki böjtöl.

Ez a nemzedék Isten küldötteit elveti. 

Teszi ezt elvilágiasodott közömbösségében és az egyház keretei közötti „világias” túlbuzgóságában egyaránt.

Valójában ez a nemzedék a szabadító Urat veti el, és önerőlködő stratégiáival magát akarja megszabadítani.

Ez a nemzedék állandóan kötekedik, és nyomokban sincs meg benne az az alázat, amivel a szabadító Úrra lehetne hagyatkozni.

A legnagyobb baj azonban az Istennek és igaz követeinek való ellent állás: ördögöt emlegetnek ott, ahol Isten van jelen, ahol az Úr cselekszik!

Ez súlyos! (31–35)