Mi ezt pont ellenkezőleg gondoljuk. – 1. Boldog az, aki gazdag, aki jóllakott, aki nevet, akiről minél többen jót mondanak, vagyis boldog az, aki sikeres. A mi nyugati társadalmunkban minden csak erről szól, de valójában az egész világot ez mozgatja. Aki pedig szegény, éhező, szomorú és kitaszított, az másokra irigykedve, azokat különböző módokon megzsarolva érdemeket facsar a saját nyomorúságából, hátha ezen keresztül javulhat a helyzete, itt és most. Az egyházról most ne beszéljünk: számos trükkel próbálkozunk, szemérmesen, rejtetten, ám mégis ugyanúgy viselkedünk, mint bárki más. – 2. A szegény mindkét értelemben vehető: szószerinti, gazdasági jelentése ugyanúgy érvényes, mint az átvitt. A szegény abban a korban jelentette a kegyest, az istenfélőt is, annak szinonimája volt. Az ilyen ember attól szegény, hogy mindent Istentől vár, a hite a legfőbb kincse, csak Istentől függ, csak Őhozzá hűséges, ezért a világ megvetését, gúnyolódását, üldözését is elhordozza. Egész valójával Isten közelgő szabadításán csüng. – 3. Mondjuk ki, hogy éppen azért szorulunk megváltásra, és a krisztusi, ingyen kegyelemre, mert nem evangéliumi értelemben vagyunk szegények, hiszen vágyaink csak ehhez a világhoz tapadnak, folyton kompenzáljuk a kudarcainkat; – és bizony mondjuk, de valójában nem az Úrtól várjuk a „mindent”. Ha a hívő értelmünkkel tudjuk is, hogy csak Őtőle várhatjuk a megoldást, mégis minden idegszálunk ide köt. Tehát legyünk gazdagok, vagy szegények, egyformán „jaj” nekünk, ha az Úr nem könyörül rajtunk (24).

3Mózes 21

170. dicséret