Ez az evangélium lényege: Isten akarata, amely Jézus Krisztusban egyértelművé lett, a gyógyulás, a tisztulás, a végső megoldás munkálása. Isten jóakaratú: üdvözíteni akar és nem kárhoztatni (János 12,47). Ezért hallja meg Jézus Krisztus a tisztátalannak számító, kirekesztett, testileg–lelkileg beteg ember kiáltását, ezért érinti meg őt, ezért ad neki isteni hatalma által tisztulást és gyógyulást (12–13). Ez az isteni akarat rámutat az ember állapotára, testi és lelki nyomorúságára; – de meghirdeti Isten segítő szeretetét is!

Ezt a csodát, ebben a világban, a korabeli rend keretei között cselekszi meg az Úr. Minden csendben, bensőségesen történt, nem látványosan és nyilvánosan. Ugyanakkor, mindent a korabeli törvény előírásai szerint tettek: a gyógyult ember elment a paphoz, aki megállapította gyógyulását, valamint közösségi és kultuszi tisztaságát, ezután pedig bemutatta az ilyenkor előírt áldozatokat. Alkalmazkodnunk kell az előírt rend kereteihez. Ezt a rendet formálja a mi Urunk, végül azonban szétfeszíti majd azt, és az Ő örök, eredetei rendjének szabadsága lép érvénybe odaát (14).

Jézus egyelőre tartózkodott minden nyilvánosságtól, mert Ő nem csodatévő doktornak jött el erre a világra, hanem azért, hogy megváltsa ezt a világot minden betegségtől és tisztátalanságtól, minden bűntől és nyomorúságtól. Nem a csodákban, hanem a golgotai kereszten és a húsvéti üres sír láttán lesz világossá, hogy ki is Ő valójában. A sokaság ennek ellenére keresi Őt, mert sok a beteg, és kellene a gyors segítség. Ez a keresés azonban nem a hit, hanem az érdek és a szenzáció keresése (15–16).

3Mózes 14,1–32

240. dicséret