Lám, sokaságot találunk Jézus Krisztus, és az általa hirdetett Ige körül, mert sok embernek van igénye arra, hogy Ővele, és általa a mennyei világgal találkozzon. Ahol Jézus Krisztus Igéjét hirdetik, ott sokan vannak, hozzátéve, hogy a sokaság sohasem statisztikai kategória. Az emberek ugyan sokféle módon próbálják más valamivel kiváltani ezt az igényt, de ezek végül csúfos kudarcra ítélt kalandok. Akinek pedig valóban nincs igénye az Úrra, az nem ránk tartozik, hanem a mindent kézben tartó és eldöntő Istenre (1).
Jézus Krisztus felhasznál mindennapi munkánkban, mint itt a halászokat: időt, eszközt, szolgálatot kér tőlünk, valamit a mindennapjainkból; – de nem emel ki bennünket a mindennapi feladataink közül. Mindig gyanús, ha valaki, más hivatásban szolgálva, egy határon túl nyüzsög az egyházban. Az Ige felteszi azt a kérdést, hogy mit kér tőlünk az Úr, a mindennapi feladataink között, mennyi időt, milyen eszközt és szolgálatot. Itt fél órát kért az Úr, egy hajót, és evezést egy kissé beljebb, hogy szószékké lehessen számára a bárka. Jézus Krisztus felhasznál arra, hogy Ő taníthasson, de mi maradunk a helyünkön, csupán hordozzuk Őt, mint a tanítványok bárkája az Urat (2–3).
A tanítás itt nem tantételek átadását jelenti, hanem az evangélium hirdetését, amelyből minden tiszta ismeret következik, Isten, önmagunk, a másik ember és a világ kapcsán. Olyan ez a tanítás, mint a rengetegben a bozót–irtás, amelyhez kell a bozótvágó kés, amely, ha kell, odacsap, levág, elválaszt dolgokat egymástól, de közben tisztul a terep, adatik fény, világosság, levegő, ösvény, irány a tisztás felé.
Vannak azonban olyan kiemelt időszakok, amikor nemcsak felhasznál, hanem aktivizál az Isten. Ilyenkor az Úr mindent kér: azt, hogy evezz a mélyre, és most csak az Ő ügyével foglalkozz. Ez egy „minősített időszak”, mint a próféták esetében, aztán majd vissza lehet menni újból a mindennapokba. Ám amikor az Úr így aktivizál, akkor nincs „de”, csak „parancs, értettem”: „…a Te szavadra, Uram, kivetem a hálót”. Ez az engedelmesség csodákkal ajándékoz meg, amelyhez segítség, munkatársak kellenek, mert egyedül nem tudom kihúzni a halakkal teli hálót (4–7).
Jézus Krisztus aztán visszahív a mindennapokba. Ott elkötelez az Ő szolgálatára, hogy a magunk helyén, a magunk gyülekezetében, a magunk adottságaival éljünk Őneki, alázatban, tudva, hogy bennünket, mint megváltott bűnösöket hívott el az Ő követésére, és minden percünk, eredményünk kegyelem. Péter bűnvalló leroskadása ennek belátása, amely nekünk is naponkénti imádságunk (8–10).
3Mózes 13,29–59
151. dicséret
