Náhum próféta a Kr. e. 7. század utolsó harmada táján prófétált, a nagyhatalmú Asszír Birodalom, és annak fővárosa, Ninive ellen, amelyet ugyan Isten felhasznált hitetlen népe megbüntetésében (Ézsaiás 5,26–29), de ez a birodalom, ötszáz éven át rettegésben tartva az elő–ázsiai népeket, visszaélt hatalmával (10–11). Ekkor állt elő Náhum, és ítéletet hirdetett Ninive ellen. Isten ugyanis megítél mindenkit, aki Őtőle kapott hatalmával visszaél, átlépi az Őáltala meghúzott határokat, és véget vet a visszaélésnek (9). Aki ugyanis a másikat rosszindulattal bántja, az Jézus Krisztust üldözi, mint Saul, a későbbi Pál apostol tette ezt, megtérése előtt (Cselekedetek 9,4). Isten bosszúállása azt jelenti (1–6), hogy érvénybe lép Isten igazsága, Isten dicsősége felragyog az elnyomott és meggyalázott védelmében. Ezért az Úr mindig oltalom a nyomorúság idején (7), aki ítéleteiben is kegyelmes, de megtérésre indít, hiszen nem akarja a bűnös halálát, hanem annak életét, és sokak életét, akik a bűn és a bűnös által nyomorúságot szenvednek. Az Úr egy darabig türelmesen vár (3), aztán a kellő időben véget vet a visszaélésnek, a bűnösnek, a bűnnek, a halálnak, a gonosznak, mert életet akar.*

Róma 15,14–33

392. dicséret

* Ha az Úr véget vet valaminek, „valakinek”, akkor az elfáradt, már nem jó, ítélet alatt van, azt ne sajnáljuk, azt engedjük el, hogy felépülhessen az Istennek kedves, teljesen új.