SOKFÉLE ÁLRUHÁNK VAN (30). – 1. Konfliktusok, harcok, félelmek között gyakran öltünk álruhát, önmagunkat és érdekeinket védve, a felelősséget a másikra hárítva. Áháb, északi király is álruhába öltözött, amikor Josáfáttal, a déli királlyal együtt indultak a döntő ütközetbe, az arám király ellen. Álruhát akkor öltünk, ha bajban vagyunk, és a magunk erejével és ügyeskedésével, sok mindent bevetve akarjuk, akár haszonnal megúszni a dolgokat, miközben a másik sorsa nem érdekel bennünket, csak saját magunk ügye. Áhábot sem érdekelte, „bajtársa”, Jósáfát, akit egyébként ő vitt bele ebbe a harcba (29–33). – 2. Az álruha azonban nem segít, nem óv, legfeljebb egy ideig rejthet el. Isten elől azonban nem lehet elrejtőzni (Zsoltárok 139,7). Amikor találomra meghúzták az íjat és eltalálták Áháb királyt, aki lassan, harci kocsiján állva, nyomorúságosan elvérzett, akkor az nem véletlen volt, hanem az Úr jogos ítélete, amelyet Isten kijelentése figyelmeztetően jelzett számára (34–38). – 3. Elvérzik az életünk, ha hamis, hazug álruhákat öltünk a krisztusi új ruha helyett (Efezus 4,24).*

Róma 5,1–11

1. zsoltár

* Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

Elvérzik az életünk, ha hamis, hazug álruhákat öltünk a krisztusi új ruha helyett (Efezus 4,24).

Mégpedig olyan nyomorultul, ahogy Áháb elvérzett: egyre hevesebb harcban haldoklott, harci kocsiján kényszerült állni, még utolsó perceiben sem adatott neki nyugalom (35).

Sajnálom őt.

Áldott legyen az Isten, hogy nem az ítéletes, hanem az üdvösséges ígéret teljesedett be Jézus Krisztusban.