AZ EMBER ALAPÁLLAPOTA EZ: – 1. Meghalunk bűneinkben, elemésztjük egymást, önmagunkat, a világot; – és a magunk erejéből nem juthatunk a mennybe, oda, ahonnan Jézus Krisztus jött, és ahová megy (21). Shakespeare drámája, a „Titus Andronicus” tele van borzalommal. A darab egyik rendezője azt nyilatkozta róla: igen, ilyen az ember, Jézus Krisztus nélkül ilyen! Valóban, a borzalmakat különböző módon és különböző leplezettségi szinteken műveljük, de a helyzet valójában minden korban ez.  – 2. A legnagyobb nyomorúságunk azonban az, hogy fel sem fogjuk, mekkora a baj, nem értjük, amikor bűnről van szó. Hallatán felnevetünk, vagy olyan buta, sőt botrányos dolgokat kérdezünk, mint itt a farizeusok, amellyel eláruljuk, hogy fogalmunk sincs helyzetünkről (22).* – 3. A megoldás csak az, hogy az Úr, aki fentről jött, elhozza nekünk „lentieknek” a menny gazdagságát (23), aztán majd felvisz magához, mint ahogy a tárnában rekedt bányászokat, végül mégis kimenthetik a halálos mélységből. Ez a megváltás.**

Példabeszédek 15,1–15

97. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Olyan ez, mint amikor valaki blöfföl, mintha képben lenne, de a következő mondattal elárulja teljes tudatlanságát.

** – 4. Micsoda kegyelem: Az Úr mégis szól hozzánk, még mindig szól, Igét ad, és azt ígéri, hogy keresni fogjuk Őt.

Kegyelme által pedig nem hiába kereshetik Őt népének gyermekei, és nem hiába hihetik, hogy Ő a Megváltó.

Az ilyenek nem vesznek el (25).

Nem veszhetünk el bűneinkben!