Ilyen az, AMIKOR VALAKI MÁR NEM HÍRBŐL ISMERI AZ ISTENT, hanem „saját tapasztalata” lett az Úr jelenléte, szava, felfoghatatlan, örökkévaló rendje, és mégis aláhajló szeretete (4–5). – 1. Ez az egyetlen lehetőségünk, amit Jób tesz, itt a végén, leborul az Úr előtt. Jób bűnbánatot tart; – visszavonja minden eddigi szavát (6), hogy az Úr Igéje szólalhasson meg; – elfogadja, amit nem érthet meg, és igazodik az Ő örökkévaló rendjéhez (3), anélkül, hogy teljességében felfoghatná azt (2). – 2. Az Úr azt tesz, amit akar; – Ő kiismerhetetlen (2). A legfontosabbat Jézus Krisztusban tudhatjuk meg Őróla. A mi feltámadott Urunkra tekintve és az az üzenet erősödik meg bennünk, hogy ezek a sorok az Úr szerelmes énekét zengik teremtményeiről. – 3. Érthetetlen, még a „behemótot” is szeretheti az Isten? (41,15–24) A szenvedő Jób számára is, de minden beteg, elesett, minden meghasadt élet számára felcsillan a reménysugár. De aki számára igazán felcsillant a krisztusi remény, az akármilyen „behemót” is, alázattal leborul ez előtt az Úr előtt.*

1Korinthus 8

141. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Micsoda vigasztalás: a világ rendjének alapja nem a hasznosság és a célszerűség, hanem Isten öröme és ok nélküli szeretete, amellyel szabadon kormányozza ezt a világot; – aminek nem ellensége, hanem megváltója Ő.