Jób könyvének új szakasza ez, a 27–31. fejezetek között. Most már csak JÓB MAGA BESZÉL. – 1. Jób ragaszkodik igazához, feddhetetlenségéhez, vagyis ahhoz, hogy Isten keserítette meg őt (1–5). Isten cselekvése sokszor érthetetlen. Jób nem tökéletesnek tartja magát (15,14), hanem feddhetetlensége arra utal, hogy nem követett el olyan tetten érhető bűnt, amiért ezt a nagy nyomorúságot érdemelte volna. – 2. Jób egyet ért a barátok tanításával, vagyis azzal, hogy Isten akkor igazságos, ha megfizet a gonoszoknak (7–10). Megnyugtató, hogy Isten nem hagyja elrendezetlenül azt a sok látható, tetten érhető gonoszságot, amit folyton elkövetünk egymás ellen. – 3. Persze a megfizetés az Úr kezében van, mi azt soha nem vehetjük át Őtőle. Az elvetemültnek pedig csak akkor van reménye, ha bűneiből megtér (8). Jézus Krisztusban van megújulás (9–10).

Cselekedetek 26,24–32

294. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

Jób könyvének új szakasza ez, a 27–31. fejezetek között.

Eddig Jób és barátai között folyt a vita.

Most már csak JÓB MAGA BESZÉL, MONOLÓGOT MOND.

– 1. Jób az élő Isten színe előtt tudja magát, amikor ezeket a beszédeket mondja (2).

– 2. Jób ragaszkodik igazához, feddhetetlenségéhez, vagyis ahhoz, hogy Isten keserítette meg őt, Isten hozta rá ezt a sok bajt; – de ő nem érti, hogy Isten miért cselekedett így? (1–5)

Isten cselekvése sokszor érthetetlen.

Jób nem tökéletesnek tartja magát (15,14), de feddhetetlensége arra utal, hogy nem követett el olyan tetten érhető bűnt, amiért ezt a nagy nyomorúságot érdemelte volna.

– 3. Jób ezzel is jelzi azt, amit pár verssel alább kifejt, hogy ő is egyet ért a barátok tanításával, vagyis azzal, hogy Isten akkor igazságos, ha megfizet a gonoszoknak.

Ezzel a barátainak is „jelez” Jób; – hiszen a barátai bajában gőgösen cserben hagyták Jóbot, ezzel ellenségeivé lettek, gonoszul viselkedtek vele (7–10).

Megnyugtató, hogy Isten nem hagyja elrendezetlenül azt a sok látható, tetten érhető gonoszságot, amit folyton elkövetünk egymás ellen.

Maradjunk most csak a bűnök eme fajtájánál. Igenis, nem mindegy, hogy valakire haragszom, vagy „szóvá is teszem ezt”, akár kezet is emelek a másikra.

– 4. Persze a megfizetés az Úr kezében van, mi azt soha nem vehetjük át Őtőle.

Jób nem érti az Istent, de szilárdan bízik Őbenne, aki végezetül mindent jól intéz majd.

Az elvetemültnek pedig csak akkor van reménye, ha bűneiből megtér (8).

Jézus Krisztusban van megújulás (9–10).

Szerző: refdunantul  2017.07.08. 04:00 komment

süti beállítások módosítása