Az áldozóhalmok a kultusz teljes központosításáig használatban voltak, de az élő Istent tisztelték ott. Sámuel itt kijelentést kapott Izráel új fejedelméről. Szándékosan nem a király kifejezést használja a szentíró, hogy annak pogány tartalmától megkülönböztesse ezt a tisztséget (14-15). Ez a fejedelem megszabadítja népét a filiszteusoktól, tehát az Úr küldötte ő, aki az Úr nevében jön, az Úr erejével; - azért, hogy népének szabadulást szerezzen. Ez a mandátum egyelőre a filiszteusok elleni győzelemre szól. De a filiszteusok legyőzésével valójában semmi sem oldódik meg, hiszen új ellenség támad, és új szabadítóra lesz szükség. Ezért arra a fejedelemre várunk, aki tényleges és maradandó, örök szabadítást szerez nekünk. Ez a fejedelem eljött, és valóban Izráel legkisebb törzséből származott, mint Saul, hogy a legnagyobb ajándékot adja azoknak, akik tudatában lehetnek annak, hogy ők a legkisebbek (21). Ez a fejedelem eljött, aki megszabadított bennünket bűneinkből (Máté 1,18-23), minden nyomorúságból és jajkiáltásból (16). Ő az, akiben velünk van az Isten, akinek Igéjére figyelhetünk (27), akivel a bűnbocsánat és az örök élet lakomáján lehetünk együtt (22-26).*

Márk 5,21-43

416. dicséret

* Kiegészítések az igeszakasz magyarázatához:

- Állj meg rohanásodban, hogy Te is meghallhasd az Úr üzenetét, szabadító irgalmát (26).

- Többről van itt szó elveszett szamarainknál, vagyis mindazoknál, amikért ebben a világban koslatunk. Azok is megvannak; - nem vész el semmi, ami itt fontossá lett Isten gyermekei számára (20).

- De az Úr sokkal többet ajándékoz nekünk, és az ittenieknek is ez a „mennyei több” adhat tartást (Lukács 12,23).