Ha alaposabban vesszük szemügyre a bibliai tisztségeket, valójában egy tisztséget nevezhetünk meg (22).* Ez a presbiteri tisztség volt, amely munkájuk szerint négy területre „szakosodott” (17): igehirdető (püspök), tanító (professzor), kormányzó (ez a tényleges értelemben vett presbiter) és a szertetszolga (diakónus).** Ezek a munkások méltók arra, hogy szolgálatukból megéljenek (18), ahogy a terhet cipelő ökör is méltó az élelemre (5Mózes 25,4; 1Korinthus 9,9), ahogy a földművelő és méltó munkája gyümölcsére (Lukács 10,7). Az igehirdetők és tanítók kétszeresen megbecsültek voltak, tisztségük fontossága okán (17). A bevált „presbitereket” szilárdítsuk meg (21), ne adjunk hitelt velük kapcsolatban a pletykáknak, hanem tiszteljük és szeressük őket (18). Ugyanakkor „a fizetett egyházi szolga” különös felelősséggel tartozik. A fizetett szolgának soha nem lehet igaza, hanem Jézus Krisztusban élve, mindenkivel meg kell találnia a hangot. Ha a fizetett szolga körül mégis, akár gyülekezetet megbontó ügy támad, akkor csakis ő marasztalható el, nyilvános feddéssel (20).***

Zsoltárok 63

63. zsoltár

* … amely elhivatáson, és a kegyelmi ajándékok felismerése, elismerése, képzéssel való megszilárdítása után hivatalos szolgálatba állításon alapult

** Tehát kezdetben az itt említett tisztség a mai lelkipásztor és presbiter tisztségét egyaránt magába foglalta.

*** Ezért, ha súlyos a körülötte támadt ügy, akkor részrehajlás nélkül vizsgáljuk ki a vele kapcsolatos panaszt, miközben számoljunk azzal, hogy mindegyik „párt” magának akarja az igazat. Nehéz, súlyos ügyek ezek a mindennapokban, ma is. Ilyen helyzetekben azonnal, könyörtelenül támad ó-emberi természetünk, és ezekből szinte egyik résztvevő sem kerülhet ki tisztán, ezért nagy áldás, ha elkerülnek bennünket a „ragacsos” történések (22).