A Római levél végén olvasható személyes üdvözletek arra tanítanak bennünket, hogy milyen a hívő, érett keresztyén gyülekezet. – 1. Kipróbált emberekből áll (10), akikben megbízhatunk, a legbonyolultabb helyzetben sem csalódhatunk. – 2. Akik az Úr ügyéért fáradoznak (12), amely megnyilvánul abban is, hogy fáradoznak egymásért (6), vagyis, akik minden körülmények között egymás mellé állnak (2). – 3. Akik az életveszélyesen nagy bajban sem hagyják magukra testvéreiket, ahogy az apostol is megtapasztalta, voltak olyan testvérei, akik az ő életéért a saját fejüket kockáztatták (3-4). – 4. Akik számára, a Jézus Krisztusban testvéreik mellett, továbbra is kiemelten fontosak a saját vérszerinti rokonaik (11). Urunk, formálj bennünket ilyenekké, mert sajnos alig látszik, hogy ilyenek vagyunk.

Nehémiás 12

248. dicséret

Szerző: refdunantul  2016.10.22. 04:00 komment

süti beállítások módosítása