Isten megkeményít (8-10), de nem vet el, hanem megment. Ez az evangélium ragyogott fel a választottakon: Pálon; Illés korában a maradék hétezer emberen, akik nem hajtottak fejet az idegen istenek előtt; és ez ragyogott fel minden nép választottain (1-4). – Mindez érthetetlen kegyelem, amely előtt csak leborulhatunk (5-6). Csoda, Isten cselekvése, ha megnyílik a szív és örök irányba, valamint szolgálatba áll az emberi élet. – Viszont nincs nagyobb nyomorúság az ellenkezőjénél, mint amikor megkeményített, durva életek tobzódnak a világban (Ézsaiás 29,10), és utánuk romlás, félelem, halál arat (Zsoltárok 69,23), de amibe előbb-utóbb a saját életük is „belegörbed” és kárt vall (8-10). – Könyörögjünk az Úr kegyelméért, hogy elesésünk, „látványos nyomorúságunk” legfeljebb mások megtérését szolgálja, mint Izráel esetében történt, de végezetül odatartozhassunk a megmentett „maradékhoz”, valamint minél többen tartozhassanak ide, az Úr jótetszése szerint (11-16).

Nehémiás 3

502. dicséret