Elveszni, ítéletre jutni. Nem merjük végiggondolni ezeket a kifejezéseket.* Az élő Isten nélkül már e-világban elveszett, ítéletes, halott állapotunkat éljük: ezt az igazságot a mindennapokban úgy fejezzük ki, hogy „pokollá tesszük egymás életét”; - márpedig azzá tesszük. Keveseket izgat igazán az ítélet. Kegyelmi állapot, ha valaki legalább összerezzen a hallatán, de aki összerezzen, az megtalálja a megmenekülés útját is, mint Isten gyermeke. Az Úr tökéletes rendjét, az emberi élet kiteljesedését szolgáló igazságát, a zsidók és a pogányok egyaránt megismerhették, a konkrét, vagy az általános kijelentés szerint (14-15).** De nem az isteni rend és törvény ismerői, hanem annak cselekvői, megtartói kedvesek Isten előtt (11-13). Vigyázzunk, ez a cselekvés úgy érvényes, ahogy azt a mi Urunk kijelentette a Hegyi beszédben, vagyis a gondolt bűn már cselekedett bűn, mint ahogy alkalomadtán az is lesz (16). Ki állhat meg? Az, akit Isten, Jézus Krisztus evangéliuma szerint ítél meg, azaz ingyen kegyelemből felment (16).

Ezsdrás 3,1-7

134. zsoltár

* Pedig nemcsak a mai igeszakaszban, hanem sok meghatározó helyen figyelmeztet ezekre az Úr. Arról nem is beszélve, hogy noha teológiai értelemben evilági példákkal nem lehet kifejezni az elveszett állapot rettenetét, bizony az már ebben a világban elkezdődik.

** Az Úr tökéletes rendjét, az emberi élet kiteljesedését szolgáló igazságát, a zsidók és a pogányok egyaránt megismerhették, a konkrét, vagy az általános kijelentés szerint (14-15): - a kijelentett és a szentlélek által megnyitott értelem és szív által befogadott isteni törvény, - vagy a világ alkotmányában megjelenített és lelkiismeret által megragadott törvény szerint (1,19-21).