Ezeket a nehéz bibliai részeket mindig rosszul fogjuk meg, valahogy úgy, mintha a talicskát a kerekénél emelnénk meg, hogy a fogantyúján keresztül toljuk azt. Ne azon akadjunk fenn, hogy ki kit irtott ki, meg hogy hogyan parancsolhat Isten ilyet. Itt nem erről van szó. Ez olyan badarságra utaló kérdésfelvetés, mintha valaki azt kérdezné, hogy miért a szeretkezésből adatik a gyerek? Isten védi a népét. Nem engedi azt elveszni, aki az Övé. Ezeknek a nehéz igerészeknek ez az egyértelmű üzenete. Ha részletekbe megyünk, de ne menjünk (!), akkor mondhatnánk, hogy az ókor kultúrájához igazodva jelentette ki irántunk való határtalan szeretetét az Isten. De később világosan kijelentette, hogy az Ő valódi, végső gondolata mindig az élet, és soha nem a halál. Olyannyira, hogy egyszülött Fiát, Jézus Krisztust adta érettünk, Őneki fizetett meg, hogy népén könyörülhessen; - ha már a mi gyarló gondolataink szerint nekünk mindenképpen „bűnbakra”, „áldozatra” van szükségünk.*

Jelenések 5,1-10

227. dicséret

* Népének azonban tudomásul kell vennie, hogy nem azért szereti őket az Isten, mert bárkinél is jobbak lennének (7), hanem azért, mert felfoghatatlanul szereti őket; bennünket. Ezt semmiféle diplomával, intelligenciával, magas IQ-val felfogni nem lehet: csak hittel megragadni, ennek örülni, mindenkire reménységgel tekinteni, senkit nem bántani; vagyis a talicskát a fogantyújánál megfogni.