Jézus Krisztus a kereszten átélte az Istentől való elhagyatottság szörnyűségeit, a kárhozatot (45), amely több volt, mint maga a testi kínhalál (50). De ezt miattunk, érettünk, helyettünk élte át. És mivel ezt Ő élte át, az Isten Fia, maga a testet öltött Isten, ezért elmondhatjuk, hogy éppen itt, ebben az Istentől elhagyatott állapotban feltörő kiáltásban van jelen leginkább az Isten (45), mert oda szállt alá az Úr, ahol mi a magunk erejéből garantáltan elvesznénk. Micsoda ellentmondás a szabadítás csodája: ahol Jézus Krisztust elhagyta az Isten, ott volt jelen leginkább az Isten megváltó jelenléte, aki értünk hordozta el a kárhozat elhagyatottságát, hogy mi megszabaduljunk a mindent elnyelő gonosztól. Minden külső jel ezt az evangéliumot hirdeti: - vége a sötétségnek (44); - nem kell többé tartósan és hazug módon kábítani magunkat, mint akkoriban ezt ecetes vízzel tették, hogy kibírjuk az életet, a tehetetlenséget, közben a gúnyolódást, majd magát a halált (47-50); - hiszen van út a szent Isten színe elé (51-53); - sőt, lesz testi feltámadás.* 

Dániel 11,2-20

344. dicséret

* Nem elég csak távolról szemlélni a szenvedő Jézust, és megindulni rajta, mint egy jó ember gyászos sorsán (55-56). Micsoda kegyelem, magának az üdvösségnek bizonyossága, ha a nagypénteki Jézusban megláthatjuk az Isten Fiát, életünk megváltóját, ahogy ezt a római százados és a vele lévők tehették (54).