Ez a hitvallás nem enged a „politikai teológiák” kísértésének, amelyek mindig a szegényekre, társadalmi krízisek orvoslására hivatkozva akarják megakadályozni a Jézus Krisztusról való hitvallást, és az egyház szolgálatát csupán az evilági jótékonykodás börtönébe akarják bezárni. A tanítványok pedig itt ebbe a kísértésbe esnek, amikor a szegényekre hivatkozva pazarlásnak minősítik az asszony cselekedetét, hiszen eladva a drága kenetet, a szegényeken lehetett volna segíteni. A szegényeken; - éppen kiken? Mit oldott volna meg ez a szegénység problémáján, vagy bármiféle társadalmi problémát hogyan orvosolt volna? A diakónia mindig is nélkülözhetetlen eleme a keresztyén szolgálatnak, de csak felszíni kezelést ad, mert újjászületésre van szükség, megváltására, hogy az ember szíve megváltozzon. Ez pedig nem a szegényeken való segítéssel, hanem a Megváltó Jézus Krisztus előtti leborulással kezdődik (8-11).
Dániel 9,20-27
334. dicséret
* A teljes magyarázat:
Mielőtt Jézus elindul a szenvedések útján, egy asszony is hitvallást tesz Őróla, amelyből szintén egyértelműen kiderül, hogy kicsoda Jézus valójában. Erről a hitvallásról mindig beszélni fognak, amíg csak az evangéliumot hirdetik (13).
– 1. Ez a hitvallás egy asszony hitvallása. Az asszonyok abban a korban hiteles tanúk sem lehettek. Jézus most mégis bevonja őket az általa hitelesített tanúk sorába, mégpedig azok közé a tanúk közé, akik a legfontosabbról vallottak: Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó. Jézus Krisztusban az asszonyok ismét kellő megbecsülést kaptak, visszakerültek az isteni rendbe, a helyükre; egy önzően férfijogú, szúrósan férfiszagú, durva társadalomban; ahol igenis életmentően nagy szükség van arra a lelkületre, amit csak a nők tudnak adni a világnak. Ez nem igazolása semmiféle túlhajtott női mozgalom ideológiájának, hanem az isteni rend visszasimulása történik meg itt, amelyben a férfi és a nő is a maga helyén áll (7).
– 2. Ez a hitvallás áldozatot hoz. Hitvallás nincs áldozathozatal nélkül: el kell engedni kincseket, amelyek rabságban tartanak, megkötöznek abban, hogy mindenben az Urat kövessük; - át kell adni azokat az Úrnak, hogy szabaddá váljunk. Ahogy ez az asszony tette, a 300 dénár értékű kenettel, amelyből tíz egészséges férfi rabszolgát lehetett volna vásárolni örökáron, azt ő mind ráöntötte Jézus Krisztus fejére és megkente-felkente vele (7).
– 3. Ez a hitvallás nem enged a „politikai teológiák” kísértésének, amelyek mindig a szegényekre, társadalmi krízisek orvoslására hivatkozva akarják megakadályozni a Jézus Krisztusról való hitvallást, és az egyház szolgálatát csupán az evilági jótékonykodás börtönébe akarják bezárni. A tanítványok pedig itt ebbe a kísértésbe esnek, amikor a szegényekre hivatkozva pazarlásnak minősítik az asszony cselekedetét, hiszen eladva a drága kenetet, a szegényeken lehetett volna segíteni. A szegényeken; - éppen kiken? Mit oldott volna meg ez a szegénység problémáján, vagy bármiféle társadalmi problémát hogyan orvosolt volna? A diakónia mindig is nélkülözhetetlen eleme a keresztyén szolgálatnak, de csak felszíni kezelést ad, mert újjászületésre van szükség, megváltásra, hogy az ember szíve megváltozzon. Ez pedig nem a szegényeken való segítéssel, hanem a Megváltó Jézus Krisztus előtti leborulással kezdődik (8-11).
– 4. Ez a hitvallás felkeni Jézust, mint egyetlen Megváltó Messiás Királyt, aki minden nép számára meghal és feltámad. Ez a felkenetés rámutat közelgő halálára, de rámutat halálon is győzedelmeskedő isteni hatalmára. Ő az Úr! Előtte leborulni, Őneki mindent átadni, az egyetlen megoldás, minden megújulás forrása: férfi és nő, szegény és gazdag, egyén és társadalom, vallás és kultúra számára, szerte a világon.
