Minden az Úré, amiből Ő valamit ránk bízott. Az Úr, mindegyik szolgáját kitüntette, hiszen mindegyik az Ő vagyonából kapott egy kis részt, hűséges munkára. Nem elég a bölcsességünk ahhoz, hogy összevessük a különböző javakat, mert ez nem „mennyiségi” kérdés: különbözőek vagyunk, akiket azonban az Úr egyformán szeret (14-18). A számadás napján a gazda nem az eredményt, hanem a magam talentumaival, a magam helyén, az életem hűségét nézi majd, amelynek áldása mennyei öröm (19-23). Ezt az üzenetet erősíti meg a hűtlen szolga esete, aki szintén kapott talentumot, de azt az egyet ő kevesellte, nem használta, elásta, Urát kegyetlennek nevezte, ezért büntetése nagy, Isten visszaveszi tőle neki adott javait. Ez a kárhozat, amit lehet képekkel is lefesteni, külső sötétségnek nevezni, de lényegében arról van szó, hogy nem kiteljesednek rajtunk Isten örök, éltető javai, hanem Ő visszaveszi tőlünk azokat, mert visszaéltünk azokkal (24-30). A jutalmat nem tudjuk kiérdemelni, a hűség pedig felülről való ajándék, ezért így könyörögjünk: tégy hűségessé mindhalálig (Jelenések 2,10).*

Dániel 8,15-27

345. dicséret

* Beszédes a példázat másfajta megközelítése, amely a teológiai értelmezést teljesen lehántva a történetről; azt hangsúlyozza, hogy ez az elbeszélés a kegyetlen „vadkapitalizmus” leplezetlen kritikája, amelyik ott is aratni akar, ahol nem vetett, mégpedig mértéktelen haszonnal és kamattal.