Ma már jeleket, Istent bizonyító csodákat sem várunk (4). A modern ember már csak a saját lelkében turkálva, önmagában akarja megtalálni a megfoghatatlan, nagy semmi „végtelent”, mert a véges ember önmagában más egyebet nem igazán találhat. Belegondolunk-e abba, az Ige képénél maradva, hogy olyan az ember élete, minden törekvésével, harcával, sikerével és örömével együtt, mintha egy nagy cethal gyomrának sötétségében vegetálna (4) - a mélyszegény forradalmár ugyanúgy, mint a tisztes hétköznapi jólétben élő polgár, vagy a napsütésben, méregdrága yachtján, az éppen aktuális partnerével sütkérező dúsgazdag üzletember; - mind, mind halálos sötétségben élnek. A legrettenetesebb jel az, amikor az Úr otthagy bennünket és elmegy a közelünkből (4), ahogy a mai igeszakaszban otthagyja a farizeusokat (1). Ennek ellenére áll a Krisztus szent keresztje elmúlás és rom felett (230. dicséret), vagyis a legnagyobb jel, csoda már a miénk: Jézus Krisztus meghalt és feltámadott, ahogy Jónás harmadnapon kikerült a cethal gyomrából. Benyel, de „kiköp” bennünket a halál, azaz nem tarthat vég nélkül fogva, ha az Úr Jézus Krisztus megváltó hatalma érvényesül az életünkben.*

J. siralmai 3,49-66

54. zsoltár

* A mai igeszakaszból, Jézus tanítványokat megfeddő szavaiból kiderül, hogy még mindig nem értjük: sokkal többről van szó Jézus Krisztus világra jövetelével, mint kenyérről (11), ételről és italról, társadalmi igazságosságról, szegénységről és gazdagságról; illetve ezek megoldásáról. Ezek fontosak, de emberileg megoldhatatlanok, egyre inkább azok. Éppen ez az ember bűne és nyomorúsága, ezért szorulunk megváltásra. Jézus Krisztus pedig Isten Fia, Megváltó.