A magvető példázatát (3-9) ebben a rovatban is sokszor magyaráztuk már, de a legtökéletesebb magyarázatot a mi Urunk Jézus Krisztus adja erről a példázatról (18-23). A kettő között pedig rámutat arra, hogy kegyelem van rajtunk, akik befogadhatjuk az ő példázatait és Igéit (10-17) Mennyi mindenünk van (12). Ezt azonban az látja meg hálás szívvel, még a legnehezebb helyzetekben is, akinek megadatott a legtöbb, Jézus Krisztus ismerete (11). Ez az ismeret mindenestől ajándék, kegyelmi állapot, hiszen ma is tapasztaljuk, hogy sokan vannak, akik hallják az Isten országának üzenetét és nem értik (Ézsaiás 6,9-10); akik látják az Isten országának valóságát, de nem ismerik fel azt; szívük megkövéredett, nem tudnak megtérni és igazán meggyógyulni (13-15). Micsoda kegyelem, nekünk megadatott, hogy értsük, ismerjük az Igét és azt befogadva, az Úrhoz forduljunk és meggyógyuljunk.*

Ézsaiás 62

* Kiegészítő gondolatok az igeszakaszhoz:

- Ismét hangsúlyozzuk, ez nem valamiféle külső beavatás terméke, hanem a Szentlélek munkája, akiket Ő kicsikké, gyermekekké, együgyűekké, lelki szegényekké tett az okos, bölcs, szép és tehetséges világ rengetegében.

- Akinek Jézus Krisztusba vetett hite van, az hálás szívű, boldog ember (16-17), az ilyen ember tud adni másoknak is, mert a legtöbb, az üdvösség már elvehetetlenül az Övé. Az ilyen ember hirdeti és éli az Úr szavát, de soha nem az eredményre tekint. Az eredmény ugyanis mindenestől az Isten munkája. Ezért a keresztyénség, teológiai értelemben valójában soha nem alapozhat módszerekre, csakis az Úr cselekvésére.

- Ravasz László tömören fogalmaz: „Annak van hite, akit elhívott az Úr, és aki ehhez az eleve elrendelt fogékonysághoz megkapja a teljes kijelentést. Akiből azonban hiányzik ez az érzék, lassanként ott végzi, ahol a Prédikátor könyve.”