Ravasz László szerint az imádság: nász; a lélek násza a Vőlegénnyel. Ezért az imádság igazi helye a „belső szoba”, vagyis az a sötét fészer, amely a palesztinai házak egyetlen bezárható része volt, ahová magányosan el lehetett rejtőzni. – 1. Valóban, az imádság olyan „intim” viszony a Szentháromság Istennel, hogy az imádság nyilvánossága kérdéses, mert sok veszélyt rejt. Az imádság nyilvánossága könnyen szolgálhat idegen célt, szereplést, éppen ezért képmutatást (5-6).– 2. Ezzel az Ige nem tagadja azt, hogy az imádságnak közösségi áldása is van, a testvérek közösségében, sőt! Arról nem is beszélve, hogy vannak olyan szorult helyzetek, amikor egymás között is csak az imádság az egyetlen hiteles és „korrekt” beszéd, mert nem is tudunk „mást” mondani, nem lehet sem vigasztalni, sem magyarázkodni. A kötött, liturgikus imádságok műfaja segítene, hogy ne legyen a nyilvános imádságból szereplés. – 4. Erre Jézus Krisztus „mintát” is ad nekünk, az Úri imádságban (9-13). Nemcsak ezt, de így imádkozzunk. A „Miatyánk” minden tekintetben olyan imádság, amelynek nyilvános elmondása során soha nincs olyan érzésünk, hogy valaki is szereplésre használná a legszentebb beszédet.

Ézsaiás 39

52. zsoltár

* A teljes magyarázat:

Ravasz László szerint az imádság: nász; a lélek násza a Vőlegénnyel. Ezért az imádság igazi helye a „belső szoba”, vagyis az a sötét fészer, amely a palesztinai házak egyetlen bezárható része volt, ahová magányosan el lehetett rejtőzni.

– 1. Valóban, az imádság olyan „intim” viszony a Szentháromság Istennel, hogy az imádság nyilvánossága kérdéses, mert sok veszélyt rejt. Ezekre a veszélyekre hívja fel a figyelmet Jézus Krisztus. Az imádság nyilvánossága könnyen szolgálhat idegen célt, szereplést, önmutogatást, alakítást, éppen ezért képmutatást. Nem az imádság a veszély, hanem a nyilvánosság, amelyben az ember észre sem veszi, hogy emberekre, azok elismerésére figyel, és a magad dicsőségét szolgálja (5-6).

– 2. Ennél már csak az veszélyesebb, ha bőbeszédűen, szinte szájba rágjuk Istennek a gondolatainkat: legyen az hálaadás, bűnvallás, vagy kérés. Ő tud mindent rólunk; azt kimondanunk magunk miatt kell, nem Őmiatta (7-8).

– 3. Ezzel az Ige nem tagadja azt, hogy az imádságnak közösségi áldása is van, a testvérek közösségében, sőt! Arról nem is beszélve, hogy vannak olyan szorult helyzetek, amikor egymás között is csak az imádság az egyetlen hiteles és „korrekt” beszéd, mert nem is tudunk „mást” mondani, nem lehet sem vigasztalni, sem magyarázkodni. A kötött, liturgikus imádságok műfaja segítene, hogy ne legyen a nyilvános imádságból szereplés.

– 4. Erre Jézus Krisztus „mintát” is ad nekünk, az Úri imádságban (9-13). Nemcsak ezt, de így imádkozzunk. A „Miatyánk” minden tekintetben olyan imádság, amelynek nyilvános elmondása során soha nincs olyan érzésünk, hogy valaki is szereplésre használná a legszentebb beszédet.

Szerző: refdunantul  2016.01.27. 04:00 komment

süti beállítások módosítása